Régi harci játékok 2.rész
2020. november 23. írta: ToyaHSW

Régi harci játékok 2.rész

A sci-fi játékok sorozatot követően úgy gondoltam érdemes egy kicsit a háborús vagy harci játékokkal is foglalkozni a blogon és ezek közül néhány érdekesebb darabot bemutatni nektek.
Mivel egy sorozatot tervezek ezekből a játékokból is, így az első részben az érdekesebb harckocsikkal vagy ha úgy tetszik tankokkal ismerkedhettünk meg, a második részben pedig a kerekeken guruló harcjárművekkel fogok egy kicsit foglalkozni.

A harci játékok lényegében a gyerekjátékokkal egyidősek, hiszen a fiúk legszívesebben járművekkel vagy katonákkal játszottak gyerekként. Így volt ez az én koromban és szerintem így van ez manapság is.
Természetesen készültek érdekes játékok ebben a kategóriában is, amelyeket mindenképpen érdemesnek gondolok bemutatni nektek, így bele is vágok rögtön a közepébe.

s-l1600.jpg

Egy igazán érdekes és szerintem egészen szép lemezjátékkal kezdem a sort, ami nem lesz más mint a Nomura által gyártott USA hadseregének grafikájával díszített teherautó.
A kidolgozás, a grafika és a színek egészen jól összeillenek, bár fogalmam sincs hogy a felépítményen mi lehet az a hatalmas kerék.
Ennek ellenére egy különleges játékról van szó, amit szerencsére 120-150 dolláros ár körül mind a mai napig betudtok szerezni.

s-l1600_1.jpg

Az Yone játékgyár Japánban a 60-as években úgy gondolta a gyerekek számára érdekes lehet az USA hadseregének kultikus Jeep autóját elkészíteni.
Természetesen lemezből tervezték a játékot, ami meglepően jól sikerült véleményem szerint. A leggyengébb láncszemnek a vezetőülésben helyet foglaló katona számít, ami mai szemmel már igazán megmosolyogtató látványt nyújt.
A grafika szép és igyekeztem az apró részletekre is odafigyelni a hiradós Jeep elkészítése során.

vintage-battery-operated-toy-linemar_1_d309fed378aef02e8ba61c80e4eb0cc6.jpg

Ha katonai autókról van szó, akkor nem maradhat ki a katonai rendészet sem. A Linemar Toys a 60-as években elkészítette a katonai rendészet autójának távirányítós változatát a gyerekeknek.
A kocsi egy viszonylag egyszerű formájú kabrió amelyben a sofőr mellett két gépfegyveres katona is helyet kapott a hátsó ülésen. Tudom ez a játék is furcsának tűnik mai szemmel, de a 60-as években a gyerekek sokasága vágyott ilyen távirányítós kisautóra.

84-2013109173756_original.jpg

Egy igazi klasszikus a Marx Toy által gyártott Amphibious Electric Military Vehicle, amit a 60-as években készített az amerikai gyártó.
A jármű kidolgozása szerintem nagyon tetszetős, minden apró részletéről sugárzik, hogy egy katonai járműről van szó. A jármű elemes volt és tudott előre és hátra haladni, valamint a vízben is kiválóan elboldogult a hátul elhelyezett kormánylapátnak és hajócsavarnak köszönhetően.

s-l1600_3_1.jpg

A sok távol-keleti és amerikai játék után most következzen egy kisautó Európából is. Ezt a játékot az AMB (AMB Agostino Marchesini - Bologna) készítette és egy egyszerű gurítható katonai teherautó volt.
A formája egészen különleges és nagyon érdekes mai szemmel, hogy a ponyva kialakítása is lemezből történt. Akkoriban még annyira nem voltak érdekes az éles szélek és a gyerekek sem foglalkoztak ilyen apróságokkal.
A lényeg akkoriban annyi volt, hogy a kocsi jól nézzen ki és jókat lehessen vele játszani. Ennek a célnak pedig ez az Olaszországban készült rendkívül egyszerű játék megfelelt.

Remélem tetszett ez a nosztalgikus összeállítás is. A jövő héten vagy a levegőbe emelkedünk vagy pedig vízre szálunk majd :)

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr6716295752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása