Már megszokhattátok, hogy időről-időre olyan nosztalgikus témákkal is igyekszem foglalkozni a blogon, ami nem feltétlenül a játékokkal kapcsolatos, viszont a gyerekkorunkat mindenképpen meghatározta.
Ilyen téma volt a televíziós műsorokkal foglalkozó sorozat, a zenékkel, reklámokkal, újságokkal foglalkozó sorozat is.
A mai téma egy kicsit furcsának tűnhet egy mai fiatal számára, de úgy gondoltam érdemes egy bejegyzést szentelni az órákra is. Az órákra, amelyek akkoriban nem egyszerű időmérő eszközök voltak számunkra, hanem sokkal inkább vágyott tárgyak, sőt sok esetben státusszimbólumok is.
Aki a 70-es, 80-as években volt gyerek, azok számára ismerős lesz a ma bemutatásra kerülő órák többsége, hiszen egészen biztosan volt valamelyik haverunknak, osztálytársunknak vagy esetleg nekünk is ilyen óránk.
Vágjunk is bele a nosztalgiázásba.
Aki a 70-es években született az elsőként a mutatós karórákkal találkozott. Ebből általában a szovjet gyártóknak köszönhetően voltak gyerekeknek készült karórák is.
A gyakoribb az egyszerű számokkal ellátott számlappal készült változatok voltak, de természetesen beszerezhetőek voltak különböző rajzokkal díszített változatok is.
Ezek az órák még felhúzósak voltak, így minden reggel vagy este a tulajdonosnak akkurátusan fel kellett azt húznia, hogy ne hagyja cserben az órája.
Még mindig a felhúzós karórák világánál tartunk, amikor a sokkal vagányabb Miki Egeres karórát mutatom meg nektek.
Ez már valamivel komolyabbnak számított az én gyerekkoromban mint a szovjet kisórák, de ez nem a véletlen műve volt.
Miki egér kezei voltak a mutatók, amelyek az éppen aktuális időt mutatták. Minden nagy csodálattal néztük azt akinek ilyen órája volt, hiszen valószínűleg valami nyugati rokontól kapta.
Itthon az ilyesmi akkoriban elérhetetlen kincs volt.
Manapság néha feltűnik egy-egy ilyen óra valamelyik aukciós oldalon, de általában elég gyorsan talál új gazdára.
A képen egy NDK-ban gyártott karórát láthattok, ami maga volt akkoriban a megtestesült vagányság.
Az órát a Ruhla készítette és kicsit nagyzolósan Ruhla Digital volt a neve. Természetesen ez nem digitális óra volt, hanem még mindig a felhúzós szerkezettel ellátott szokásos karóra.
A különlegességét a számlap jelentette, amin egy mezőben az órát, míg a másik mezőben a percet tudtuk leolvasni.
Több színben is gyártották és ilyen bizony még nálunk is volt a családban, mégpedig a bátyámnak.
A kvarcórák forradalma lényegében ezzel a stílussal vette kezdetét. Ezek az órák már valóban kvarcórák voltak és elemmel működtek.
Itt már nem kellett vesződnünk a felhúzással, mindössze arra kellett figyelmet fordítani, hogy az elem ne merüljün le. Az első daraboknál még csak akkor vált láthatóvá a számlap, ha a tulajdonos megnyomott egy gombot, de ekkor tündöklő piros színben láthattuk a számokat.
Az elemek ezekben az órákban nem húzták túlságosan sokáig, de ez senkit nem zavart akkoriban, mint ahogy az sem, hogy tűző napsütésben szinte lehetetlen volt leolvasni a pontosidőt az óráról.
És elérkeztünk ahhoz az órához, amire mindenki nagyon jól emlékszik. Ezek voltak a klasszikus kvarcórák, amelyek az ébresztéshez különböző zenéket játszottak le.
Ilyen órákat a legnagyobb gyártóktól kezdve a legkisebb távol-keleti cégek is készítettek, így találkozhattunk a Casio mellett mondjuk Montana, Piratron, Kessel márkájú órákkal is.
Tanáraink gyűlölték ezeket az órákat, amelyek gyakran zavarták meg a tanítást - nem is teljesen véletlenül.
Egy újabb kategóriába tartoztak a számológépes kvarcórák, amit szintén nem különösebben díjaztak a matematika tanárok. Ez mai szemmel egészen furcsának tűnhet, de akkoriban még elvárták hogy egy egyszerűbb matematikai műveletet papíron végezzünk el és ne használjunk hozzá számológépet.
Ezek az órák általában csak az alapműveletek elvégzésére voltak alkalmasak, de rettenetesen vagányan néztek ki a kezünkön.
Érdekesség, hogy ebből a típusból itthon a Casio vált igazán népszerűvé, amiben még játék is helyet kapott.
És persze voltak teljesen elvetemült ötlettől vezérelve elkészített karórák is, amelyek közül talán a rádióval felszerelt változatot ismerhették a legtöbben.
Ilyen karóra volt Michael Knight kezén is a Knight Rider című sorozatban, csak egy kicsit átalakították a filmesek.
Az órát a távol-keleten gyártották és Bradley, Quasatron, Nelsonic, Advance, Gala, Armitron, stb márkanevek alatt is forgalmazták.
Itthon nem igazán terjedt el, de azért lehetett találkozni egy-két szerencsés fiatallal, aki ilyen aprócska órán keresztül is tudta hallgatni a rádiót.
Remélem annak ellenére is tetszett ez a nosztalgikus bejegyzés, hogy most nem a játékokkal foglalkoztam. Ha emlékeztek még gyerekkorotok kedvenc órájára, akkor azt nyugodtan osszátok meg velem és a többi olvasóval kommentben!
RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!
Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!
