Távirányítós szovjet elemes harckocsi
2020. augusztus 18. írta: ToyaHSW

Távirányítós szovjet elemes harckocsi

oc85_1.JPG

Bár nem annyira régen bemutattam nektek egy újabb távirányítós játékot, a mai napon ismét egy újabb darabbal szeretnélek benneteket megismertetni amit ezúttal a Szovjetunióban gyártottak.
A mai bemutató főszereplője egy harckocsi lesz, ami egy sorozat darabja. Talán emlékeztek még a néhány hónapja bemutatott KH 70-esre, ma a sorozat másik darabjával az OC 85-össe ismerkedhettek meg.

A szovjet játékiparra alapvetően nem volt jellemző, hogy sorozatokat készítettek volna, de valamiért néhány játéknál mégis erre az elhatározásra jutottak.
Néhány hónapja sorban mutattam be nektek a mesefigurákkal díszített bolygókerekes kisautókat, amelyek szintén egy sorozat részeit képezték.
A távirányítós harcjárművekből is egy egész komoly sorozatot készítettek a szovjet játékgyártás mérnökei.

A KH70-esen kívül ebbe a sorozatba tartozott még a hatalmas reflektorral szerelt légvédelmi KH 72-es, az OC 82-es és a jelzés nélkül kiadott T-34-esre hasonlító harckocsi is.
Ezek a játékok egytől-egyig drótos távirányítóval kerültek kiadásra, ami a 70-es, 80-as évek meghatározó megoldása volt a szocialista blokk országaiban. Ezeknél a játékoknál a gyerekeknek a kezében egy távirányító került, ami egy vezeték segítségével volt a járműhöz kapcsolva. A távirányítón található gombok segítségével lehetett irányítani a játékot, amit persze követni is kellett, hiszen a vezeték nem adott lehetőséget az eltávolodásra.
Ez a megoldás vitathatatlanul olcsóbb volt mint az RC irányítás, de valamivel kényelmetlenebb volt attól. Persze ez bennünket gyerekként egyáltalán nem zavart.

Az OC-85-ös egy kicsit más távirányítóval lett felszerelve mint a KH 70-es és KH 72-es. A játék működtetéséhez 6 darab 1.5 V-os baby elemet kellett a távirányítóba helyezni, amelyen négy gomb kapott helyet. Ezekkel a gombokkal lehetett a járművet irányítani és a lövegtornyot forgatni.
A lövegtoronyra mindenképpen ki kell térnem, mivel a játék egyik érdekessége az ágyúcsőben elhelyezett izzó, ami a torony forgatásával egyszere villogni kezdett, ami a lövést hivatott imitálni.
A tornyon természetesen eredetileg egy géppuska és egy antenna is megtalálható volt, de mivel ezek utólagosan beilleszthető alkatrészek voltak, így gyakran elvesztek.

Ha már a toronyra kitértem, akkor a járműről is kell néhány szót ejtenem. Mint a 80-as évek annyi játékánál itt is a műanyag játszotta a kidolgozás során a főszerepet. A szovjet gyártó igyekezett az apróbb részleteket is kidolgozni, ami több-kevesebb sikerrel valósult meg. Ez azt jelenti, hogy néhány részlet rendkívül aprólékosan ki lett dolgozva, míg más elemek elnagyolt formában kerültek fel a harckocsi testére.
Nem egy PIKO minőség kidolgozásban ez kétségtelen.
Az alvázban két villanymotor kapott helyet, amelyek a mozgásokért feleltek. Ha figyelmesen megnézitek az alvázról készült fényképet, akkor láthatjátok hogy egykoron 12 rubelt kértek ezért a játékért, ami nem számított kevés pénznek.

Manapság persze ettől sokkal magasabb árért cserélnek gazdát a szép állapotban megmaradt darabok. A hozzám került játéknak sajnos az egyik hernyótalpa hiányzik, amit igyekeztem egy másik játékéval pótolni elég kevés sikerrel és még a távirányító összes funkcióját sem sikerült életre keltenem.
Persze idővel biztosan sikerrel járok majd, de addig is megvan az öröm hogy egy újabb darabbal gazdagodott a távirányítós szekciója a múzeumnak.

Reményeim szerint ezt a játékot is kitudjátok majd próbálni, de amíg erre nincs megfelelő hely maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

Patreon támogatók jelentkezésével még gördülékenyebb munkára, még több bejegyzésre, még több videóra és folyamatosan új tartalmakra számíthattok.

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr9116168694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása