Régi játékokkal is van munka 4. - 8.rész
2020. július 24. írta: ToyaHSW

Régi játékokkal is van munka 4. - 8.rész

vwlt28_35.JPG

Már nincs sok hátra a SIKU által gyártott VW LT28-as felújításából, de azért még kell időt szánnom a kisautóra. Az elmúlt hetekben már sorra kerültek a műanyag alkatrészek, a karosszéria, az alváz, de a futóművel eddig még nem foglalkoztam.
A játék amikor hozzám került egy jóval szélesebb futóművel rendelkezett, ami jócskán túlnyúlt az alvázon. Ráadásul a hátsó tengely méretben eltért, így az eredetileg kialakított részben szorult a tengely, aminek köszönhetően nem forogtak a kerekek.

Már az alváz festésekor kivettem a tengelyeket, amelyek első lépésben átestek egy takarításon. A hátsó tengely sajnos széles volt, így azt meg kellett rövidítenem.
Szerencsére ezek a kerekek viszonylag egyszerűen szétszerelhetőek és ehhez elég hajszárítóval felmelegíteni az egyik kereket és máris kihúzhatjuk a tengelyből.
Ezt követően egy oldalcsípőfogó segítségével megfelelő méretűre vágtam a tengelyt, majd egy kalapács segítségével egy apró lapolást készítettem rá. Ennek a lapolásnak köszönhetően marad a kerékben tengely és illeszkedik elég szorosan.

Miután elkészültek a tengelyek már csak egy feladatom volt, hogy a megfelelő méretűre alakítsam a hátsó tengely helyét. Ehhez fúrógépet használtam, amivel felfúrtam a tengely helyét.
Ezt követően már csak vissza kellett illesztenem a tengelyeket a helyükre és ezzel lényegében elkészült az alváz, ami szerencsére teljesen üzemképes lett.

A játék végleges felújításából már csak az összeszerelés és a matricázás van hátra, amiről a jövő héten olvashattok majd a blogon.
Tartsatok akkor is velem!

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

Patreon támogatók jelentkezésével még gördülékenyebb munkára, még több bejegyzésre, még több videóra és folyamatosan új tartalmakra számíthattok.

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr8816046400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása