Régi játékokkal is van munka 4. - 3.rész
2020. június 19. írta: ToyaHSW

Régi játékokkal is van munka 4. - 3.rész

dsc_0023.JPG

Ahogy azt már megszokhattátok a régi játékok felújításával is igyekszem foglalkozni heti egy bejegyzés erejéig. Az elmúlt hónapokban újítottam már fel előttetek távirányítós Formula 1-es autót, bolygókerekes rendőrségi autót, Metalcar által gyártott kisautót, most pedig egy SIKU VW LT28-as felújításába vágtam bele.
A sorozat első részében az autót kívülről vettem szemügyre és igyekeztem felmérni a hibákat és a hiányosságokat, a második részben pedig darabokra is bontottam a játékot.

A most következő néhány részben a műanyag alkatrészekre fordítok majd figyelmet. Ez egy több részen átívelő fejezete lesz a felújításnak, mivel a műanyag alkatrészek egy része hiányzik és a többi alkatrészt sem akarom kihagyni a felújítás bemutatásából.
Egy szó mint száz, ebben a részben az aprócska asztalkával foglalkozunk aminek elvileg a VW LT28-as utasterében kellene lennie és elég elmés módon lehet oda berakni és kivenni.

Első lépésben igyekeztem megfelelő képeket keresni az alkatrészről. Sajnos a kutatásom kudarccal végződött, ugyanis csak néhány igazán rossz szögből készült fényképre sikerült ráakadnom.
Sajnos 3D-s modellt sem találtam az alkatrészről, így magamnak kellett nekifogni a munkának.
Ehhez a már említett képeket hívtam segítségül, amelyek alapján igyekeztem megfelelően méretezni az aprócska műanyag alkatrészt.

Szerencsére az autó belső része megvolt, így legalább az első méretet feltudtam venni, ugyanis egy becsúsztatható megoldással kerül be az utastérbe a pad, amihez egy sínbe kell azt beilleszteni.
A hosszúságot szintén letudtam mérni a sín segítségével, így már csak a formára kellett figyelnem és a megfelelő részletességre.
Mivel eredetileg nem 3D nyomtatással készült az alkatrész, így meglehetősen részletes padocska tartozott a játékhoz.
Ezt nem volt egyszerű dolog megfelelően átmenteni 3D nyomtatóra, de azt hiszem a végeredmény egészen jól sikerült. Ezt követően már csak zöld színűre kellett lefestenem az alkatrészt, ami már a helyén pihen a kisautó műanyag belső részében.

VW LT28 pad 3D-s modellje

Természetesen nagyon sok műanyag alkatrész vár még felújításra és pótlásra, de ezekkel majd a következő részekben foglalkozom majd.
Addig is arra biztatlak benneteket, hogy nyugodtan vágjatok bele Ti is egy-egy egyszerűbb felújításba valami olcsó és kopott játékkal, hogy megfelelő gyakorlatot szerezzetek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

Patreon támogatók jelentkezésével még gördülékenyebb munkára, még több bejegyzésre, még több videóra és folyamatosan új tartalmakra számíthattok.

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr4415899468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása