MF-104 lendkerekes repülőgép
2020. június 18. írta: ToyaHSW

MF-104 lendkerekes repülőgép

mf104_1.JPG

A mai napon ismét egy érdekes régi játékot mutatok be nektek, ami Winkler Gábor egykori gyűjteményéből került nemrégiben hozzám.
Ezúttal a Kínában gyártott MF-104-es lendkerekes repülőgéppel ismerkedhettek meg az oldalon.

Ahogy azt már számtalanszor leírtam és elmondtam a kínai játékokat általában egy kód alapján lehetett azonosítani. Ez a kód két betűből és egy számsorból állt. A betűjel lehetett ME, MS és MF is, amelyek az elektromos, az óraműves és a lendkerekes játékokat takarták.
A betűjelzést követő számsor pedig a gyártmány száma volt, aminek segítségével lehetett azonosítani a terméket.

Az MF-104-es lendkerekes repülőgépnek persze volt hivatalos neve is, ami a dobozon is szerepelt...ez pedig a Passenger Plane volt.
A 60-as, 70-es években hatalmas népszerűségnek örvendtek a lendkerekes repülőgépek, amelyekből számtalan változat volt megvásárolható a boltokban. Itthon a Lemezárugyár készített ilyen játékokat, az NDK-ban a Plasticart, Csehszlovákiában KDN gyártott műanyagból hasonló játékokat.
Természetesen Kínában is készültek lendkerekes repülőgépek, amelyeket a Lemezárugyár játékaihoz hasonlóan lemezből készítettek el.
A lemezjátékok nagy előnye volt, hogy nem törtek el és évek múlva is használhatóak voltak, azonban hátránynak számít ezeknél a játékoknál, hogy gyakran rozsdásodtak és a vékony lemeznek köszönhetően gyakran behorpadtak. Ráadásul a műanyagból készült kiegészítő elemek pedig egyszerűen leestek vagy letörtek róluk.

A ma bemutatásra kerülő MF-104-es repülőgép egy igazán különleges darab, amely nem nélkülözi a szokatlan megoldásokat sem.
Formára az MF-104-es repülőgép nem tér el a többi hasonló játéktól. Ami elsőre feltűnik rajta, hogy légcsavaros megoldás került a szárnyakra és hogy a törzset és a szárnyat szét lehet szerelni.
Ez utóbbi azért volt akkoriban nagyon népszerű, ugyanis jóval kisebb dobozt kellett gyártani a lendkerekes játéknak, ami jobban el is fért mind a boltok polcain, mind pedig otthon a gyerekszobában.
A két fél összeszerelése nem jelentett kihívást még a gyerekek számára sem, mivel egyetlen rögzítőfül elmozdításával lehetett szét illetve összeszerelni a játékot.
A többi lendkerekes repülőgéphez hasonlóan itt is a szárny alatt kapott helyet a lendkerekes szerkezet. Az érdekessége a játéknak a propellerek forgását egészen különleges módon oldották meg.
Több más játékhoz hasonlóan itt is elengedhetetlen volt a propellerek forgatása, mivel azonban nem volt elrejtve a lendkerekes szerkezet, így kicsit furcsának tűnő megoldást kellett alkalmazniuk a kínai mérnököknek.
A lendkerekes szerkezet oldalára két helyre egy-egy rugót kapcsoltak, aminek a másik végét a propellerekre kötötték, így a rugó vitte át a forgó mozgást a propellerekre és ez szokatlan módon teljesen látható is.
A propellerek és a hozzájuk tartozó kupakok műanyagból készültek. Ennek köszönhetően ezek az alkatrészek általában sérültek is.
A gép három kereket kapott. Ebből kettő a lendkerekes szerkezeten található és a hajtást vitte át a talajra, míg a harmadik támasztó funkcióval rendelkező kerék a törzs végében kapott helyet.

A törzsről is kell ejtenem néhány szót, amit pontosan úgy alakítottak ki mint a többi hasonló játéknál. A törzs lényegében két egyszerű préselt fém lemez, amire felkerült a gyártás során a függőleges és a vízszintes vezérsík is.
Ennek a megoldásnak az volt az előnye, hogy rendkívül olcsón és gyorsan elő lehetett állítani a repülőgépeket, a gyerekek pedig nem finnyáskodtak hogy az apróbb részletek nem voltak tökéletesen kidolgozva.
Persze azért igyekeztek a gyártás során a repülőgépek klasszikus részleteit itt is elkészíteni, de ehhez a festés volt a segítségükre.
A törzsön a repülőgépeken általában megtalálható csíkok végigfutnak és az ablakokat és az ajtókat is festéssel vitték fel a törzsre. A pilótafülke ablakai és a szárnyakon található apró részletek is így lett elkészítve.
A törzsön viszonylag nagy méretű Overseas Air Lines felirat díszeleg, míg a szárnyakon a repülőgép száma olvasható. Érdekesség, hogy az amúgy elég látványosan elhelyezett gyártási jelet elég sokáig kell keresgetni, ugyanis egészen apró méretben került fel az egyik vízszintes hátsó szárnyra csak.

A játék természetesen tökéletesen működik és hiánytalan is. A szárnyakon és már lemezből készült részeken már jelentkezett a rozsda, de ez egyáltalán nem veszélyes.
Természetesen ezt a különleges játékot is láthatjátok majd a múzeumban, de amíg nem tudom megmutatni nektek addig maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

Patreon támogatók jelentkezésével még gördülékenyebb munkára, még több bejegyzésre, még több videóra és folyamatosan új tartalmakra számíthattok.

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr3515834196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása