Régi játékokkal is van munka 3. - 5.rész
2020. május 28. írta: ToyaHSW

Régi játékokkal is van munka 3. - 5.rész

metalcarfelujitas_31.JPG

Az elmúlt hetekben egy régi Metalcar által gyártott Mercedes-Benz 208D felújítását követhettétek nyomon. Az első részben csak külsőleg vettem szemügyre a játékot, a második részben a szétszerelés volt a középpontban, a harmadik rész a karosszériával, a negyedik pedig a műanyag alkatrészekkel foglalkozott.
Ezúttal az alvázzal, a matricázással és az összeszereléssel foglalkozunk majd és természetesen a végeredményt is megmutatom nektek.

Első lépésben a matricázásról ejtenék pár szót. Akik látták a kiindulási helyzetet, azok számára feltűnhetett, hogy csak az autó oldalán volt látható a POLICE felirat. Eredetileg a játék elején hasonló matricázással készült lámpa és hűtőrács is volt, így ezeket mindenképpen pótolnom kellett.
Sajnos a POLICE feliratokat sem lehetett eltávolítani jó állapotban, így ezeket is újra le kellett gyártanom. Ez szerencsére már elég könnyen ment, bár az első lámpákkal és a hűtőrács azért néhány próbálkozás után lett tökéletes.
Amint elkészültek a matricák, akkor azokat egyszerűen felragasztottam az autó megfelelő helyére és készen is voltam a matricázással, ami nem volt egy bonyolult feladat.

Az alvázzal különösebb feladatom nem volt. A tengelyek nem voltak elgörbülve az autón, így csak arra kellett figyelmet fordítanom, hogy a kerekeken a dísztárcsákat ezüst színnel kellett kiemelnem.
Talán ez volt a legnehezebb feladat, mivel az évek alatt erőteljesen elkopott a műanyag kerekeken az oldalsó kiemelt rész, így egy kicsit szenvedés volt a tárcsák megalkotása.
Ehhez egy darab papírra ecsettel felhordtam egy kevés ezüst festéket, majd kemény felületre fektettem a papírt és a kereket erőteljesen rányomtam. A festék csak azokat a részeket fogta így be amelyek kiemelkedtek a műanyag alkatrészből és így láthatóvá vált a dísztárcsa.

Már nem volt más hátra mint az összeszerelés. Itt is van egy-két olyan fogás, amit akár Ti is bevethettek. A Metalcar Mercedes-Benz 208D elől egy füllel, hátul pedig két műanyag patent segítségével volt rögzítve.
Ezek a patentek a szétszerelésnél megsérülnek annyira, hogy a bontást követően tökéletesen már nem rögzítik az alvázat a karosszériához. Szerencsére ennek a problémának a megoldására is van nagyszerű házi praktika, amihez csak egy kevéske pillanatragasztó és szódabikarbóna szükséges.
A pillanatragasztóból egy kis cseppet kell a megfelelő helyre cseppentenünk, majd ezt követően arra szódabikarbónát kell szórnunk. A szódabikarbóna reakcióba lép a ragasztóval és megkeményedik és így kialakul a záráshoz szükséges patent is.
Ezt követően még egy kis fekete festékkel átkenjük a szódabikarbónás patentot és lényegében el is készültünk az autónkkal.

A végeredmény azt hiszem magáért beszél. Lényegében a kocsi teljesen megújult és újra a régi fényében ragyog. Érdemes rászánni ezt a néhány napot és a hasonló autókat felújítani. Nagyon jók az autentikus kocsik is, de azért egy-két darabot érdemes rendbe hozni nektek is, hogy látszódjon milyenek is voltak ezek a játékok új korukban.

Természetesen ha bármilyen kérdésetek lenne, akkor arra szívesen válaszolok, ahogy a tőletek érkező tanácsokat is szívesen veszem most vagy a jövőben.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

Patreon támogatók jelentkezésével még gördülékenyebb munkára, még több bejegyzésre, még több videóra és folyamatosan új tartalmakra számíthattok.

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr7815716662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.