Profix Markolós teherautó
2020. május 14. írta: ToyaHSW

Profix Markolós teherautó

profixmarkolo_1.JPG

A Profix cég és Kajdocsy János neve nem ismeretlen a blogot látogatók előtt. A Profix cég játékai közül már többet is bemutattam nektek a blogon, sőt a ma bemutatásra kerülő teherautónak egy testvéréről is olvashattatok már pár éve.

Elsőként persze azért néhány szót kell ejtenem Kajdocsy Jánosról és a Profixről. Kajdocsy János 1957-től foglalkozott fröccsöntéssel, így elég komoly tapasztalatra tett szert a 80-as években. Ez a tapasztalat kifejezetten jól is jött, ugyanis a 80-as években megközelítőleg már 160-an foglalkoztak a műanyaggyártás ezen szegmensével itthon.
A 80-as évek fröccsöntői közül négyen is foglalkoztak Playmobil játékok másolatainak gyártásával is.
A cég első sikereit azonban nem a 80-as években érte el, hanem sokkal inkább a 70-es években a cég által gyártott különböző építő és szerelő játékoknak.
A 80-as években jött a már említett Playmobil utánzatok és kiegészítők, amelyeket a 90-es évekre az egészen kicsi gyerekeknek készített játékok váltottak fel, majd a Profix szépen lassan eltolódott az ipari gyártás irányába és a mai napig is ezen a területen mozognak.

A ma bemutatásra kerülő teherautó a 80-as évek első felében készült és a Playmobil játékokhoz készített kiegészítésnek számít.
A Profix több teherautót is készített a Playmobil figurákhoz és ezen a területen igyekeztek ötletes megoldásokkal előrukkolni. Ezek a teherautók általában a Playmobil  3203, 3233, 3236 másolatai voltak többé-kevésbé.

A Profix teherautók közös pontja minden esetben az alváz volt, amire különböző felépítményeket lehetett csavarok segítségével felrögzíteni. Ennek köszönhetően a Profix egy egész szép kis flottát hozott össze, amiben a rendőrségi rajkocsi, a tűzoltóautó, rakétás katonai teherautó, a darus teherautó, a ponyvás és billenőplatós teherautó és a ma bemutatásra kerülő markolós teherautó is megtalálható volt.

Ezek a járművek lényegében csak felépítményükben tértek el egymástól. Az egyik legösszetettebb darabnak a markolós szerkezettel ellátott teherautó számított, amit ma be is mutatok nektek.
Ahogy említettem ezek a játékok csak a felépítményükben tértek el egymástól, ami egy igazán hatékony költségcsökkentő megoldás volt a 80-as években. 
A markolós játék is a szokásos fülkével érkezett meg, amit természetesen két csavar rögzített az alvázhoz. A nyitott fülkében található volt egy kormány, ülések és egy szélvédő is (ez utóbbi általában az évek alatt elveszett). A nyitott fülke persze nem volt véletlen, hiszen a Playmobil figurákat így lehetett a lehető legegyszerűbben elhelyezni az utastérben.
A felépítmény közvetlenül a fülke mögött kapott helyet, ami minden játék esetében egy kicsit más volt. A markolós teherautónál egy forgatható zsámolyos megoldás került beépítésre. A forgatható zsámolyon volt megtalálható a markolós szerkezet, ami ráadásul teleszkópos megoldással rendelkezett.
A markolókanál mozgatására a Profix egy igazán ötletes megoldást dolgozott ki aminek segítségével a gyerekek a kanalat két ujjal tudták zárni és nyitni. A kanál jó zárással rendelkezett, így akár a szabadtéren a homokozóban vagy a lakásban is egyaránt lehetett vele markolni és a Profix billenőplatós teherautóra rakodni.

A játék rendkívül szép és hiánytalan állapotban került hozzám L'anger Andrásnak köszönhetően. Természetesen egy alapos takarításon átesett a teherautó, ami egy gyönyörű darabja lett a gyűjteménynek.
Természetesen ezt a játékot is megcsodálhatjátok majd Ti is az életben, azonban amíg erre nincs lehetőség maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

Patreon támogatók jelentkezésével még gördülékenyebb munkára, még több bejegyzésre, még több videóra és folyamatosan új tartalmakra számíthattok.

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr2015694812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.