Húzogatós műanyag telefon
2019. augusztus 13. írta: ToyaHSW

Húzogatós műanyag telefon

huzogatostelefon_1.JPG

A mai napon egy olyan játékot mutatok be nektek a gyűjteményből, amivel még mind a mai napig sikerül összefutnom olyan családoknál, ahol az egykori gyerekek játékait manapság már azok gyermekei használják.
A sok régi játék között gyakran fedeznek fel a mai csemeték is olyanokat, amelyekkel jól letudják kötni magukat. Ez persze a gyártók dicsérete is, hiszen olyan játékot sikerült alkotniuk sok évvel ezelőtt, ami generációkat szolgálhat ki.

A ma bemutatásra kerülő húzogatós műanyag telefon ebben a kategóriába esik. Egy gyerek számára rendkívül érdekes és sokoldalú játékról van szó, így nem is csoda ha manapság is szívesen húzogatnak maguk után ilyen műanyag telefont a gyerekek.
Igen ez egy húzogatós játék leginkább, de természetesen más módon is lehet használni. Vágjunk is akkor rögtön a közepébe!

A játék természetesen teljes egészében műanyagból készült. Formájában a régi tárcsás telefonokra emlékeztet, ami mivel játékról van szó vidám külsőt kapott.
Megtalálható rajta a forgatható számtárcsa, a kagyló és a spirál alakú vezeték, míg extraként kapott szemet, mosolygós szájat és kerekeket is a telefon.
Ahogy említettem már ez leginkább egy húzogatós játék, ami a következő képen nézett ki. A gyerekek a kezükbe vették a telefon kagylóját, majd ennél fogva tudták maguk után húzni az aprócska műanyag telefont.
A telefon műanyag kerekeken gurult és az egyik tengelyre egy műanyag henger volt felhelyezve. Ez azt a célt szolgálta, hogy forgás közben ez a műanyag henger hozzáért a telefon elején található szemekhez, amelyek ennek köszönhetően mozogtak haladás közben.
Elég vicces látványt nyújtott a gyerek mögött haladó vidáman mosolygó és szemét mozgató telefon, de a gyerekeknek ez nagyon tetszett.

Természetesen sokkal hagyományosabb módon is lehetett használni a gurulós telefont. Igen, jól gondoljátok akár képzeletbeli beszélgetéseket is lebonyolíthattak rajta a gyerekek.
Ehhez minden a rendelkezésükre állt, hiszen ott volt a kagyló és tárcsa is megtalálható volt a készüléken. Innentől már csak el kellett lesni, hogyan is telefonálnak a nagyok, majd megtanulni a tárcsa forgatását.
A valódi készülékekhez hasonlóan a tárcsa itt is visszaáll eredeti helyzetébe, csak közben a gyerekek kedvéért csengő hangot is adott ki magából.
Akkoriban ez teljesen természetesen ment a gyerekeknek, de manapság már meg kell mutatni a mai gyerekeknek ezeknek a telefonoknak a használatát. Valószínűleg életükben ekkor látnak elsőként és utoljára tárcsás telefont, ami felett becsülettel eljárt már az idő.
A játék kiváló állapotban maradt meg. Minden funkciója tökéletesen működik és valami csodának köszönhetően a műanyag vezeték is túlélte az utcai húzogatásokat.
Látszik, hogy a játék járt a szabadban, de az is látszik rajta hogy nincs benne túl sok kilométer :)

A múzeumban természetesen majd láthatjátok ezt a régi kincset is, sőt ha kedvetek úgy tartja a kipróbálásra is lehetőség lesz.
Amíg azonban erre nincs lehetőség, maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr415006040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

theveryguest 2019.08.13. 18:30:41

Sose látam még ilyet egyben. Találkoztam a kerekekkel, meg a kagylóval, de sosem tudtam, hogy mi volt az eredeti játék.

ToyaHSW 2019.08.14. 23:12:03

@theveryguest: Örülök, hogy az oldalon sikerült először találkoznod a játékkal és itt sikerült megismerned azt.

eszgbr 2019.08.15. 22:21:56

Talán ez az első játék itt a blogon, ami nekem is megvolt, sőt mai napig megvan!
süti beállítások módosítása