Játék és a valóság - Kisautók
2019. július 17. írta: ToyaHSW

Játék és a valóság - Kisautók

dscn0150nn0.jpg

A szocialista játékipar bizony gyakran merített a valóságból a játékok tervezése során. Ez természetesen a járművekre különösen igaz volt. Ebben a kategóriában több kevesebb sikerrel igyekeztek lemásolni a valódi autókat.
Ebben élen jártak az NDK játéktervezők, akik szinte a valódival megegyező kisautókat készítettek a gyerekek számára.
Persze nem csak a NDK játéktervezői tettek ki magukért, hanem szinte minden szocialista országban megvásárolhatóak voltak a valódihoz nagyon hasonló távirányítós, lendkerekes kisautók.
Ezúttal a teljesség igénye nélkül veszem sorba a játékokat ország szerint.

2000px-flag_of_hungary_svg.png

Kezdjük a sort rögtön itthon. A hazai játékipar is természetesen igyekezett lemásolni azokat az autókat, amelyekkel esetleg az utcán vagy az autóskártyákon találkozhattak a gyerekek.
Ebben a Lemezárugyár járt az élen itthon, akik nagyszerű távirányítós és lendkerekes autókkal kedveskedtek a gyerekeknek. A távirányítós vonal persze elég szűk volt, azonban a műanyag lendület sorozat autói bőséges kínálattal és valóságoshoz hasonló formákkal várták a gyerekeket.

1200px-flag_of_the_german_democratic_republic_svg.pngAz NDK játékgyártását lényegében a hazaihoz hasonlóan egy cég uralta le. Ennek a központosított megoldásnak köszönhetően az NDK-ban a PIKO-nak kellett gondoskodnia a gyerekekről (a központosítás előtt az Anker és a Presu is piaci szereplő volt még). 
A játékok itt is hasonló megoldásokkal, de sok esetben valósághoz jobban hasonlítva kerültek le a gyártósorokról.
Az NDK játékgyártásban egyaránt megtalálhatóak voltak a távirányítós, a lendkerekes és az egyszerű tologatós kisautók is, de manapság már leginkább csak a távirányítósokra emlékszünk, ami szerintem elég komoly hiba.
A PIKO és az elődök által készített játékok közül elég sokat bemutattam már a blogon, de úgy gondolom ezekkel a gyönyörűen kidolgozott játékokkal nem lehet betelni.

flag-czech-republic-xl.jpgTermészetesen az egykori Csehszlovákia sem maradt el a többi szocialista országtól, ha játékautókról volt szó. Északi szomszédunknál több meghatározó gyártó is tevékenykedett a gyerekek legnagyobb boldogságára, így az Ites, a KDN, az Igra, a Tatrasmalt és más gyártók is készítettek kisautókat a valódi autók alapján.
A Csehszlovák gyártók általában a saját autóikat és buszaikat készítették el a gyerekek számára (volt miből válogatni), de azért néha egy-egy nyugati kikacsintás is belefért.
Elég ha csak a Mercedes C111-esre vagy az egyes Fiat kisautókra gondoltok.
A cseh gyártókra is jellemző volt a kiváló minőség és a közel tökéletes megvalósítás és kidolgozás. Azt kell mondanom, hogy a Csehszlovákiában gyártott kisautók kidolgozásban és valósághűségben sem maradtak le az NDK játékoktól, sőt sok esetben le is körözték azokat.

3552-004-d849a1d3.jpgHa már az egykori szocialista országok kisautóit veszem sorba, akkor nem mehetek el a Lengyelországban gyártott játékok mellett sem. Itt igazából az Estetyka és a Palart cégeket kell megemlítenem, amelyek a gyerekek számára elhozták az utcán látható hazai autókat és a luxust jelentő sportkocsikat is.
Sajnos a távirányítós és lendkerekes területen nem nagyon tettek ki magukért a lengyel gyártók, de az aprócska modellek között az Estetyka által készített műanyag játékok mind a mai napig keresett darabnak számítanak.

flat_550x550_075_f_u3.jpgA sort ezúttal a szovjet játékipar remekeivel zárom. Sajnos a gyártók nem igazán törekedtek a valósághűségre, sokkal inkább a fantáziájukra bízták egy-egy autó formáját.
Persze ebben a kategóriában is születtek szép és érdekes játékok, de most nem ez a bejegyzés témája. Igazából az autók közül játszható változatban a Lada Samara és a Lada Niva volt elérhető a gyerekek számára, valamint néhány Matchbox méretű kisautó fémből.
Ezek persze felvonultatták a teljes szovjet autóarzenált, sőt még néha egy-egy nyugati gép is becsúszott mint mondjuk a Lamborghini Espada.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr7314948894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2019.07.17. 10:02:33

Nem az én méretarányom, meg érdeklődési köröm, de vannak itt gyönyörű dolgok!
süti beállítások módosítása