Szovjet vasutas gyufacsomag
2019. június 21. írta: ToyaHSW

Szovjet vasutas gyufacsomag

rtgyufa_1.JPG

Ahogy a múlt héten bemutatott Háború és Béke gyufánál leírtam nektek, bizony előfordul hogy dekorációs céllal vásárolok meg bizonyos dolgokat a gyűjteménybe.
Ha sikerül egyszer majd a múzeumot összehozni, akkor ne csak a játékok biztosítsák a megfelelő korhű hangulatot, hanem használati és dekorációs tárgyak segítségével is betekinthessetek majd a 70-es, 80-as évek elmúlt világába.

Ennek a keretében került már a gyűjteménybe orsós és kazettás magnó, rádiós lemezjátszó szekrény, régi rádió filmvetítő, jelvények, Turbo rágó papírok, bélyegek és más érdekes tárgyak, amelyekkel eddig még nem találkozhattatok a blogon - persze ami késik nem múlik :)
A díszdobozos gyufák is dekorációs céllal kerülnek be a gyűjteménybe, hiszen nagyon jól visszaadják a kor hangulatát és a rajzok is sokat elárulnak az akkori irányzatokról.
A mai napon éppen ezért egy újabb díszdobozos gyufacsomagot mutatok be nektek, ami egészen biztosan tetszik majd a vonatozást kedvelőknek.

Bár minden országban (így többek között itthon is) készültek, sőt mind a mai napig készülnek ilyen és ehhez hasonló gyűjtők számára szánt díszdobozos gyufák, mégis azt gondolom az egykori Szovjetunióban volt ennek igazán nagy kultusza, ahol minden jeles alkalomra, évfordulóra adtak ki valami hasonlót.
A vasúttörténeti díszcsomag megjelenésére a 2. vasút kiállítás szolgáltatott kiváló alapot. A csomagban 28 doboz gyufa volt megtalálható, amelyek dobozain egy-egy jellegzetes Oroszországban és Szovjetunióban futó mozdony volt megtalálható.
A dobozok grafikáján a sárga színű rajzok az egykoron Oroszországban futó mozdonyokat ábrázolta, míg a vörös színt természetesen a Szovjetunióban futó mozdonyok érdemelték ki.
A rajzok bár szépek és felismerhetőek, de a mozdonyokat csak oldalról mutatja. A Háború és béke gyufához hasonlóan itt is csak a doboz egyik oldala kapott grafikát, a másik oldal teljesen fehér maradt.
A gyufaszálak elég elnagyoltak mind méretre, mind pedig formára, a végükre kerülő gyújtóanyag pedig zöld színt kapott ennél a csomagnál.
A díszcsomag szinte érintetlen. Összesen egy-két doboz oldalán látszik húzás nyoma, ami azt jelenti hogy valaki legalábbis kipróbálta a gyufát - persze szerencsére aztán inkább elrakta az utókor számára.

A díszcsomagolású vasúttörténeti gyufa már 42 éves, ami nem kis szó. A külső doboz persze már egy kicsit viseletes, de igyekszem óvatosan bánni vele, hogy ne szenvedjen újabb sérüléseket.
Természetesen ezzel az érdekességgel is találkozhattok majd a múzeumban, de amíg nem tudom megmutatni nektek, maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr314905738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása