Lemezárugyár Lendület Jaguár
2019. január 07. írta: ToyaHSW

Lemezárugyár Lendület Jaguár

lemezarugyarjaguar_1.JPG

A mai napon ismét egy klasszikus Lemezárugyáras játékot szeretnék bemutatni nektek, amihez nagyon sokakat kötnek kellemes emlékek.
Ezúttal a Lendület Jaguárral ismerkedhettek meg.

A Lendület Jaguár egy E-Type alapján került elkészítésre és hosszú évek alatt számtalan változat került belőle a boltok polcaira. A játék ebben az esetben is lemezből készült és lendkerekes hajtás szolgáltatta a hajtást.
Az első változat 1963-ban került a boltok polcaira és a rendszáma CH-19-63 volt. A későbbiekben az átdolgozásokkal együtt a rendszámok is változtak többek között.
Természetesen az autó alakulásával mind a színek, mind pedig a forma igazodott az adott korhoz is.
A játék készült piros, sárga, kék, fekete, zöld, ezüst és arany színekbe is, majd a későbbiekben különböző dekorációval ellátott változatok is kerültek a boltok polcaira.

Érdekesség, hogy a játékból bizonyos ideig jobb kormányos változatok készültek és csak később kezdték el a bal kormányos verziók gyártását.
A külső változását több területen is tetten lehet érni és segít a játék korának meghatározásában is. Az első időszakban még a lökhárítók felett elől és hátul is kidolgozott irányjelzők kaptak helyet fémből elkészítve.
A későbbi változatoknál ezek az alkatrészek lekerültek és az első lökhárító felett található jellegzetes ovális nyílás is eltűnt. Az ezt követő változatokon ismét feltűntek az irányjelzők, igaz már csak dekorációként a lemeztestre festve.
A dekorációval ellátott Jaguár autókból összesen két fajtát ismerünk. A Rally Service 23 és a Sport Lady feliratokkal díszített játékokat.

A játék amúgy igazi klasszikus lett és érdekességekkel is találkozhatunk, amit azonban gyerekként nem vettünk észre. Ilyen a szép kidolgozás. Mivel akkor általában csak filmekben tűntek fel hasonló autók, így mindenki nagyon szerette ezeket a játékokat.
Egy kicsit modernebb volt mint a Packard és ennek köszönhetően a gyerekek könnyebben is tudtak azonosulni a kocsival.
Érdekesség, hogy ebben a játékban a Lemezárugyár előre helyezte el a lendkereket, ami szokatlan megoldásnak számított tőlük. A lendkerekes szerkezet nagyon szépen dolgozik és még évek múlva sincs vele semmi gond, ha egy kis figyelmet szenteltek neki egykoron.
Ami nekem nagyon hiányzik az a merev tetős változat. A játék ugyanis csak kabrióban készült, de szerintem különösebb erőfeszítés nélkül is képes lett volna a Lemezárugyár egy felhajtott tetős változat elkészítésére is - de ez valahogy kimaradt.

Persze a többi játékhoz hasonlóan a Lendület Jaguárnak is voltak hibái és gyenge pontjai. Gyerek fejjel a hibákon játszi könnyedséggel lendültünk túl, azonban a gyenge pontokkal már gyerekként is szembesültünk - és sajnos manapság a megvásárolható játékoknál is gyakran találkozni velük.
Ezek közül az egyik a fényszórókat takaró plexi volt, ami bár nem könnyen, de azért sérült néha. Ezen kívül a szélvédő és a kormány számított gyenge pontnak, ugyanis a játék hevében könnyedén letörtek.
Persze ezek hiányában is hasonló intenzitással és lelkesedéssel játszottunk a lendkerekes E-Typeal, amit még ma is érdemes kézbe fogni.

A hozzám került darab is hiányos. Már gondolkodom a megoldáson, amivel a szélvédőt pótolni tudnám, de még nem jutottam magammal dűlőre.
Természetesen a múzeumban láthatjátok majd ez a gyönyörű 70-es években készült játékot is és a kipróbálás sem lesz lehetetlen a számotokra.
Amíg azonban erre nincs lehetőség maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr4214545372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

yerico1 2019.02.07. 15:00:00

Volt egy ilyenem, azóta a kedvencem az E-Type.
süti beállítások módosítása