Trafikos vizijárművek
2018. március 27. írta: ToyaHSW

Trafikos vizijárművek

trafikhajo1.JPG

A mai napon folytatom a Bress Andrástól kapott trafikos játékok bemutatóját. Ezúttal a vizijárműveket szeretnék bemutatni nektek, amelyeket szintén Szintai Ferenc készített és trafikokban lehetett megvásárolni.
Mint láthatjátok a fényképeken, természetesen itt is képviselve van a katonai vonal egy kétéltűvel. A csapatszállító úszó jármű amúgy a hat kerekével kiválóan tudott közlekedni a szőnyegen is, de tökéletesen úszott akár a strandon a medencében, akár a fürdőkádban.
A járműben öt katona foglal helyet, amelyekből kettő a vezetőállásban, három pedig az utasoknak kialakított padon kapott helyet. Stilizált szélvédő és lámpák is találhatóak a járművön, valamint a hátsó részen a rendszám is olvasható (HA:14-47).
Az alváz szépen kidolgozott a trafikos játékokhoz képest. Természetesen a tengelyek itt is fémből készültek. A színválaszték változatos, az alsó rész és a szélvédő kék, zöld és piros színben is készült és ezeket variálták az egyes játékoknál.

A másik játék egy egyszerű halászhajó. Ez nem kapott kerekeket, így természetesen igazából csak a strandon, a fürdőkádban vagy szállítmányként lehetett használni egy-egy traileren.
Ez a játék nem annyira részletgazdag és a színek sem olyan változatosak, de mivel filléres játékokról volt szó, így ez elnézhető ebben az esetben.
Természetesen a két kicsi hajó nagyszerű állapotban maradt meg. Mind a kettőnek megvan még a kéménye és repedés sincs egyik hajótesten sem.

Nagyon örülök, hogy ilyen ritka különleges játékok is bekerültek a gyűjtemény trafikos részébe és külön öröm, hogy Szintai játékokról van szó.
Természetesen a múzeumban megnézhetitek majd ezeket a játékokat is, de addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr4113784604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása