PIKO Ferrari 312 PB távirányítós autó
2016. október 07. írta: ToyaHSW

PIKO Ferrari 312 PB távirányítós autó

ferrari312pb1.JPG

Egy újabb klasszikus PIKO távirányítós autót szeretnék bemutatni nektek, ami egészen biztosan megtalálható nagyon sok gyűjtőnél.
Ez pedig a Ferrari 312 PB, ami sokunk álma volt gyerekkorunkban. Minden fiú imádja a versenyautókat, így szinte kézenfekvő volt, hogy a PIKO cég is elkészíti a saját távirányítós versenyautóját majd.

A Ferrari 312 PB nagyon hosszú ideig volt gyártásban változatlan formában. A kisautót 1975 és 1989 között ontották magukból a gyártósorok, ami egy kisautónál igen hosszú időnek számít.
A kocsi sem formájában, sem színében, sem pedig matricázásában nem változott az évek során, amire nem nagyon tudok példát hozni.
A 12-es rajtszám, a csík és a MINOL matrica az összes típuson megtalálható. A játék érdekessége, hogy versenyző is tartozott a kocsihoz, amit valószínűleg a nyitott fülke miatt érzett fontosnak a gyár.
Sajnos ez általában rövid úton elveszett és mára nagyon kevés kocsinak a tartozéka.
Persze a versenyzőn kívül veszély fenyegette a bukókeretet, a visszapillantót, a biztonsági övet, a hátsó szárnyat és a kormányt is.Sok esetben ezek is hiányoznak az autókról. A dobozban megtalálható volt a pótkerék, az emelő, a kerékanyakulcs és egy szerelő is, de persze ezek is elkoptak az évek alatt a kiálló alkatrészekkel együtt.

Az ajtók nyithatóak, a szárny bizonyos keretek között mozgatható és a gumik is igényes kidolgozást kaptak.

A távirányító a PIKO játékoknál megismert. Az egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy általában a versenyautókon ritkán kap szerepet a duda.
Nem baj, mert az NDK játéknál akár dudálhattak is a kisgyerekek.

Én a legnagyobb hazai aukciós oldalon vásároltam évekkel ezelőtt a játékot, amit még mind a mai napig beszerezhettek egészen jó áron.
Természetesen a kocsi tökéletesen működik, de sajnos sem a vezető, sem a dobozhoz tartozó extrák nincsenek meg a kocsihoz.

Így is fontos részét képezi a Ferrari 312 PB a PIKO játékokat bemutató résznek a majdani múzeumban.

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr7611779397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

metalex 2016.10.09. 13:08:32

Volt ilyenem! Megkapta a PIKO fúrógép 12V-os motorját ami ugyanakkora volt méretben és ugyanakkora volt a meghajtó fogaskereke is.
Delejt a PIKO villanyvasút trafójáról kapott, a PIKO szobatelefon 10 méteres kábelén kereszutül. :-) Vígan lehetett driftelni vele a parkettán.... Fiatalság bolondság.....

andy pandy 2016.10.09. 16:26:21

Nekem is volt, meg szereltuk is :)

pobeda 2016.10.09. 18:32:58

Valahol még megvan. :)

2016.10.10. 12:30:26

hű, ilyenem volt nekem is, versenyzőstül. A legjobban az emelőt és a kerékcserét szerettem.
süti beállítások módosítása