Beköszöntő!
2014. augusztus 13. írta: ToyaHSW

Beköszöntő!

5887-regi-jatekok.jpg

Köszöntelek látogató ezen a most indult weboldalon! Mint az a címből számodra is kiderülhetett az oldal a régi idők játékaival kíván foglalkozni.
Ezeknek a játékoknak az összegyűjtése és a nagyközönség elé tárása szerintem rendkívül fontos dolog, mivel az utókor számára sem érdektelen, hogy mivel is játszottunk a 60-as, 70-es vagy a 80-as években mi gyerekek.

Az oldal a saját gyűjteményemen keresztül próbálja meg bemutatni a kor játékait, néha egy-egy személyes történet kíséretében.
Az általam megálmodott Retro Játékmúzeum jelenleg még csak virtuális formában lesz elérhető a számotokra, de a távlati terveim között szerepelne egy látogatható kiállítás is.

Sajnos ezeknek a játékoknak az összegyűjtése nem egyszerű és nem olcsó feladat. Tudom sok padláson ott vannak ezek a játékok eldugva valahol mélyen és az idő vasfoga bizony nem kíméli őket. Ha szeretnéd jó kezekben tudni a játékokat és nem feltétlenül az anyagi haszon motivál, akkor mindenképpen keressetek meg és megbeszéljük a részleteket.

Mi az amit keresek? Mindent a 60-as, 70-es, 80-as évekből, amivel játszottunk. Táblás játékok, , TV játékok, kvarc játékok, babák, kisautók, játékkatonák, stb... Még felsorolni is nehéz mi minden megfordult a kezünkben :)

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr36600109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása