Vezdehod V4 elemes űrjármű
2017. március 13. írta: ToyaHSW

Vezdehod V4 elemes űrjármű

vezdekhodv4_1.JPG

Az egykori Szovjetunióban az űrversenynek köszönhetően minden kisgyerek űrhajós szeretett volna lenni. Ezt lovagolták meg a játékgyárak is, amelyek ontották magukból az űrhajózással kapcsolatos játékokat.
Ezek közül többet bemutattam már nektek vagy be fogok mutatni a közeljövőben, amelyek között távirányítós, bolygókerekes, felhúzós és egyszerű elemes játék is található volt.

A Vezdehod V4-es elődje az 1975-ben gyártott Vezdehod autó volt, ami hasonló kidolgozással, de még átlátszó pilótafülkével várta a gyerekeket. A készítésért a МОСКОВСКИЙ МЕХАНИЧЕСКОЙ ЗАВОД volt a felelős, legalábbis az általam előásott információk szerint.
Valószínűleg a V4-est is ők gyártották, de ez részemről csak tipp.

A Vezdehod V4 fantázianevet viselő űrjármű méreteit tekintve az apróbb játékok közé tartozik, hiszen csak 18x10x10 cm-es.
A felső rész fém lemezből készült, míg a játék alváza műanyagból készült. A kerekek és az apró részletek a karosszérián is műanyagból kerültek legyártásra. Mind a felső lemeztest, mind pedig az alváz készült több színben és eltérő grafikával is.
A jármű tetején két antenna található (ezek általában letörtek), míg a hátulján a bekapcsoló kar és egy vonóhorog kapott helyet.
A nyolc kerekű űrjármű semmi extrát nem tud. Nincs világítás, nincs kanyarodás, összesen egyenes vonalú egyenletes mozgásra képes, azt is elég alacsony sebességgel.

A mozgatásról egy darab villanymotor gondoskodik, aminek áramellátásához egy 4.5 V-os elemre volt szükség. Ezt a felső rész levételével lehetett a játékba helyezni az erre kialakított helyre.
A futómű a jármű másik érdekes része. A kerekek páronként külön-külön is mozognak, így akár ferdén is nagyon egyszerűen feltud menni egy emelkedőre vagy egy küszöbre a Vezdehod V4-es. A kerekek mélyen bordázottak és kemény műanyagból készültek.

Igazából én egy fórumon keresztül jutottam a játékhoz, ami egészen szép állapotban megmaradt. Szerencsére még az antennák is túlélték a viharos évtizedeket.
Ma is üzemképes, de ebben semmi meglepő nincs, hiszen az egykori villanymotorok nagyon sok minden kibírtak és kibírnak.

Remélem lesz lehetőségünk majd egyszer veletek is kipróbálni a játékot a múzeumon belül is.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr2612335969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása