Prefo Roulette
2015. február 17. írta: ToyaHSW

Prefo Roulette

roulette1.JPG

A mai világban már elképzelhetetlennek tűnik, de mi gyerekként is úgy toltuk otthon a szerencsejátékot, hogy sem adót, sem pedig koncessziós díjat nem fizettünk érte.
Ebben partnereink voltak a kor nagy szocialista játékgyárai, akik öntötték magukból a különböző minőségű szerencsejátékokat. Ezek közül most az egyik legjobban sikerültet, a Prefo által készítette Roulette játékot tudom bemutatni nektek.

A Prefo valamikor a 70-es évek elején dobta piacra a rulett kerékkel, golyóval, zsetonokkal és természetesen zöld színű műanyag játékmezővel felszerelt játékát, amit itthon is belehetett szerezni bármelyik játékboltban.
A kidolgozása a játéknak korának megfelelő. A tábla rendkívül könnyen gyűrődött, a kerék nem igazán forgott, a golyó pedig volt, hogy bele sem esett a megfelelő résbe. Ennek ellenére mi nagyon élveztük a játékot és tettünk a barátokkal és a testvérekkel a számokra, színekre és a párosra-páratlanra.
Érdekes módon nem tiltották a szerencsejátékot és ennek köszönhetően játékos formában tanulhattuk meg, hogy a szerencse forgandó és aki sokat kockáztat az nagyon veszít.

Az általam birtokolt változat elég jó állapotban élte túl az idők viharát. A doboz, a tábla, a golyó és a zsetonok is megmaradtak a játékhoz, sőt még az eredeti leírás is.
Az egyetlen hibája a játéknak a forgatást segítő négy ágú keréknek bizony mára három ága is letörött. Ez a játékélményt egyáltalán nem csorbítja és még ad egy kis patinát a kiváló állapotban megmaradt Prefo Roulettenek.

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr447184169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása