Trabantot tologatni élvezet
2015. január 08. írta: ToyaHSW

Trabantot tologatni élvezet

4228_l.jpg

A mai napra is egy érdekes játékot tartogattam nektek. Ezúttal az Anker által készített Trabant 601 népautó lendkerekes változatát szeretném nektek bemutatni, ami elég érdekes megoldásokkal rendelkezett.
Az 1975 és 1989 között gyártott jármű lendkerekes megoldással várta a gyerekeket, akik persze azonnal rákattantak az utakon gyakran látott autóra.

A lendkerekes autóknál nem megszokott kormányzás is szerepet kapott, amit persze nem a megszokott módon oldottak meg az NDK gyárban. A kocsi alján egy aprócska pöcök mozdításával előre meghatározhattok a haladási irányt (egyenesen-jobbra-balra), majd a kerék felpörgetése után csak el kellett engednünk a gépet.
Az autó így akár körözni is képes volt, ami lendkerekes autótól mind a mai napig szokatlan.

A színválaszték rendkívül bőséges volt (akárcsak az utcai változatnál). Készült a kisautó fehér, krém, kék, zöld és piros színben, majd 80-tól króm, sötétkék, citromsárga és piros (ezt onnan ismerhetitek meg, hogy a lámpakerete is piros volt) színben.

Az én példányom a fehér változat, amit valaki átfestett. Sajnos tudom, hogy a festés eltávolítása a régi kocsikról szinte lehetetlen, így marad ebben a színben és ebben a formában.
Esetleg majd valamikor a lakk védőréteget kap majd, de más nem lesz piszkálva rajta. Az állapota amúgy kiváló és mind a mai napig tökéletesen üzemel.

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr777052701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rene_mascarpone 2015.01.09. 14:26:46

Óigen! Nekem zöld van. Nagy becsben.. :)

RÁJEN · http://szirszarjaim.blog.hu 2015.01.09. 14:26:57

Ez szép! Hasonló Fiat 127-esem és 242-esem van. Barkas és Trabi még kellene.

ToyaHSW 2015.01.09. 22:22:33

@RÁJEN: Audi is volt és még szerintem más is, de persze ezeket nem könnyű beszerezni.
@rene_mascarpone: Úgy is kell azt. Szerintem gyerekként nekem is zöld volt.

trainmodeller · http://www.trainmodeller.hu 2015.01.16. 18:30:21

Audi, Trabant, Fiat, Barkas, mind megvolt. Szerintem az árához és a korához képest nagyon szép kisautók voltak. Van egy fotó a gyerekszobánkról és ott van rajta a saját és tesóm Trabantja (zöld és sárga volt)...

Law enforcer 2016.10.22. 18:50:05

jé ezt én festettem :D Az első trabim volt a rendszám szerint.. Sajnos nem lett szép a festés, belátom... :)

ToyaHSW 2016.10.22. 19:26:07

@Law enforcer: Nem rossz ez. Szeretem nagyon. Most szeretnék másikat venni, de azt inkább egy hobby átalakítás céljából.

Law enforcer 2016.10.22. 19:30:52

Anyunak szántam ajándékba, de nem voltam megelégedve, így került eladásra :D

ToyaHSW 2017.12.28. 23:02:05

@Law enforcer: Nem kell csatlakoznom, ott vagyok mint tag.
süti beállítások módosítása