Bár szombat van és ezen a napon inkább a felújítások szoktak a középpontban lenni, azonban nekem még van egy hifi elmaradásom, mégpedig a Csörgő Istvántól kapott Astrosound ST-2003-as, ami egy igazi különlegesség.
Az Astrosound névre rákeresve nagyon kevés információt találhattok, ugyanis a valóságban ez egy nem létező márka volt.
A 70-es, 80-as években nagy divat volt a távol-keletről úgynevezett gettoblustereket importálni Európába, ahol valamilyen fantázianév alatt kerültek forgalomba ezt követően a termékek.
Ebben az üzleti modellben a német TEC (Technische Warenfabrikation und Vertriebs GmbH) járt az élen, akik olyan márkaneveken forgalmaztak mint TEC, TEC Sound, Sound, Soundbox, Soundman, Astrosound és Commander.
Az általuk behozott termékek kedvező áron kerültek valamilyen boltlánc kirakatába, ahol ezt követően a spórolósabb vevők megtudták vásárolni az eszközöket.
Szóval az Astrosound ST.-2003 is egy ilyen eszköz volt, persze ez nem jelentette azt, hogy alapvetően egy gagyi termékkel lenne dolguk a vevőknek.
Az ST-2003-as egy igazi korrajz volt, ugyanis ekkoriban jellemzően igyekeztek minden egy eszközbe belezsúfolni, így ebben is megtalálható volt a rádió, a lemezjátszó és a kazettás magnetofon is.
Persze belül még egy erősítő is helyet kapott, így gyakorlatilag a hangszórók felcsatlakoztatását követően azonnal lehetett is használni az eszközt.
Az Astrosound ST-2003-as alapvetően egy műanyagból és fémből készített házban foglalt helyet, amelynek a méretei 58x38x20 cm volt és ehhez elképesztően nagy súly társult. Komoly feladat volt hazavinni az eszközt, de a tömegén nem nagyon szabad csodálkozni, hiszen a felhasználók egyben megkaptak mindent ami az otthoni zenehallgatáshoz szükséges volt.
A legnagyobb helyet a lemezjátszó foglalt el, ami a felhajtható fedél alatt volt megtalálható a kazettás magnetofonnal együtt.
A lemezjátszó érdekessége volt, hogy a szokásos 33-as és 45-ös fordulat mellett 78-as fordulatszámon is képes volt lemezeket lejátszani. A lemezjátszó karja mellett helyezték el a kezelőszerveket és a sebesség beállítására szolgáló tolókapcsolót is, így a használat tényleg gyerekjáték volt.
A fedél alatti rész kb. harmadát foglalta el a kazettás egység, ami gyakorlatilag semmiben nem tért el a megszokott kazettás lejátszóktól. A megszokott gombokat és funkciókat még egy számláló egészítette ki, amit akkoriban nem alkalmaztak minden eszközön.
Az előlap sokkal érdekesebb volt a felhasználók számára, hiszen itt helyezték el a rádiós egységet, valamint itt voltak megtalálhatóak a kezelőszervek és műszerek is.
A rádió rész háttérvilágítással és a szokásos forgatható gombbal és az állomáskereső alatt elhelyezett gombokkal segítette az állomás beállítását. Ezen kívül négy igazán fontos tolópotmétert lehetett találnia az előlapon, amelyek segítségével a hangszínt, a hangerőt és más hasonló dolgokat lehetett módosítani.
Ezen kívül természetesen a fejhallgató és a mikrofon csatlakozóját is az előlapon helyezték el. Feltűnhet a fotókon nektek is a két kör alakú műszer. Ezekkel és az alattuk található potméterek segítségével a felvételek során lehetett elkerülni a túlvezérlést.
A használata rendkívül egyszer volt a ST-2003-nak, hiszen csak a kettő vagy négy hangszórót kellett csatlakoztatni a hátlapon és máris lehetett hallgatni a zenét.
Igen, akár négy hangszórót is képes volt kezelni az eszköz, sőt egy tolókapcsoló segítségével a quadro hangzást is életre lehetett vele kelteni.
Összességében nagyon örülök, hogy Istvánnak köszönhetően egy ilyen érdekes darabbal gazdagodott a gyűjtemény. Talán majd valamikor ki is próbálom élesben, de azt hiszem így használatlanul is remek látványt nyújt majd és hűen adja majd vissza a 70-es évek hangulatát.
Amíg nem tudom nektek személyesen is megmutatni az Astrosound ST-2003-ast, addig jönnek a megszokott fényképek ezúttal is.
RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!
Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a tamas.laposa70@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!