Mentendő játékok
2024. május 02. írta: ToyaHSW

Mentendő játékok

ites.JPG

Néhány hete keresett meg az interneten Elek Boldizsár, akinél volt néhány érdekesebb régi játék amelyek árának meghatározásában igyekeztem neki segíteni.
Maradt neki néhány hiányos és sérült játéka amit felajánlott nekem a gyűjteménybe. Ezeknek a játékoknak egy része alkatrészként folytatja majd földi pályafutását, de lesz amit időt és energiát nem sajnálva igyekszem majd megmenteni.
És igazából van olyan köztük, ami működésképtelen állapotban is elég érdekesnek számít.

Ezeket a játékokat igyekszem majd folyamatosan bemutatni nektek.
Elsőként egy viszonylag egyben megmaradt óraműves ITES Jeepet mutatok be nektek, amit igyekszem majd valamilyen formában megmenteni az utókor számára.
Az első lépéseket ebben az ügyben már meg is tettem, aminek köszönhetően az óraműves szerkezet szépen életre kelt.

A következő lépés a szélvédő keretének pótlása lesz és kap majd valószínűleg egy műanyag pótkereket is a jármű.
Azt gondolom így már egy használható és dekoratív játékká válik az ITES lemezjátéka, amit majd természetesen itt az oldalon be is mutatok nektek.

Érdemes lesz követnetek a blogot, ugyanis néhány játék megújul, de lesz olyan ami jelenlegi játszott állapotában kerül majd be a gyűjteménybe.

A felajánlást ezúton is köszönöm Boldizsárnak és ígérem, hogy gondos gazdájuk leszek a játékoknak.

Ízelítőnek azért mutatok egy képet a Jeep jelenlegi állapotáról, hogy lássátok honnan is indulok :)

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a tamas.laposa70@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr1918395375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása