Régi játékokkal is van munka 12/5
2024. február 23. írta: ToyaHSW

Régi játékokkal is van munka 12/5

img_2460.JPG

Elég régen nem adtam hírt nektek a régi babakocsi felújításáról, aminek leginkább az volt az oka hogy komoly vesszőfutás volt a műbőr felületek kezelése.
Ahogy arra számítani lehetett és a képeken Ti is láthattátok az idő ezeket az elemeket egyáltalán nem kímélte. A műbőr felületek teljesen elkoszolódtak és végtelenül elrepedeztek, sőt néhány helyen el is szakadtak.

Sokat gondolkodtam a felújítás mikéntjén és több megoldást is kipróbáltam, míg végül szembe nem jött velem egy elérhető árú ötlet, amit ki is próbáltam és végül ezt is használtam.
Az első gondolatom a műbőr felületek teljes feljavítása volt.
Ehhez vettem megfelelő alapozót és bőrfestéket is. Itt az alapozó felvitele után még egészen jól álltam, de sajnos a festés nem igazán sikerült tökéletesre. Túl sok rétegben kellett festenem és az eredmény akkor sem lett tökéletes.
Sajnos az ár és az eredmény nem állt összhangban, így egy gyors fejszámolást követően arra jutottam, hogy erre a megoldásra felesleges több 10.000 Ft-ot elkölteni.

Más ötlet kellett!
Többször szembejött már velem a kínai oldalakon az öntapadós műanyag bőr, ami kellően vékony és jó tapadással rendelkezik és általában javításra ajánlják az oldalakon.
Be kell vallanom, hogy szkeptikusan álltam a dologhoz, de igazából vesztenivalóm nem igazán volt. Ha nem válik be, akkor tovább kísérletezhetek más anyagokkal, ha pedig bejön, akkor találtam egy olcsó és elfogadható megoldást.

Végülis az elhatározást tett követte és a biztonság kedvéért berendeltem három métert az öntapadós műbőrből, aminek az ára egészen kedvező volt.
Az anyag métere 1375 Forint volt és a most sokak által használt Temun keresztül rendeltem meg. Őszintén szólva nem volt sok bizodalmam a dologban, de akkor is csak max. 4000 Ft-ot bukok ha nem jön be.
Végülis az anyag minden várakozásomat felülmúlta. Három darab 1 méter műbőrt tartalmazó tekercset kaptam, amelynek az eleje bőrmintás volt, míg a hátán egy papírral védett öntapadós felület várt.
A műbőr ollóval könnyedén vágható, így lényegében csak körül kell rajzolgatnom az egyes elemeket és ezt követően egy kis zsírtalanítás után máris felragaszthatom a felületre az új anyagot.
A tapasztalataim alapján ilyen feladatokra tökéletes megfelel ez a Kínában gyártott anyag, ami szinte tökéletesen visszaadja a bőr hatását.

Az eredményen felbuzdulva el is kezdtem a munkát és két darabot már be is burkoltam az öntapadós műbőrrel. A élekre vágtam vékony csíkot az anyagból, amit a ragasztás után még a kiszedett kárpitszögekkel is rögzítettem.
Több mint elégedett vagyok a végeredménnyel és csak ajánlani tudom nektek is hasonló munkákra ezt az anyagot.

A munka folytatódik és nem áll le a project. Még néhány elemet be kell burkolnom, ami után végre már a fém vázzal is foglalkozhatom majd egy kicsit.
Nagy feladat lesz az is, de igyekszem minden megtenni, hogy ismét régi fényében csillogjon a régi babakocsi.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a tamas.laposa70@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr2618337915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása