Néhány napja bemutattam nektek egy sárga műanyag mackót, aminek most a testvérét is elhoztam nektek egy kék színű műanyag maci formájában.
A műanyag játékokról számtalanszor meséltem már nektek. A műanyagból készült játékok a 70-es, 80-as években meghatározóak voltak, ugyanis így rendkívül olcsón és gyorsan tömegesen lehetett gyártani a játékokat a gyerekek számára,
A műanyag játékok jellemzően fröccsöntéssel vagy pedig fújt technológiával készültek akkoriban.
A fröccsöntéssel általában a több alkatrészből álló játékokat készítették el, mivel az itt használt műanyag kemény és jól összeilleszthető volt. Hatalmas hátránya azonban az volt, hogy elég könnyen tört.
A másik megoldás a fújt technológia volt. Ezt legszívesebben nagyobb játékoknál alkalmazták. A kidolgozás kevésbé volt szép, de legalább az itt használt műanyag tartósabbnak bizonyult, ha megfelelően gondoskodtak róla, ugyanis az UV fény, az extrém hideg-meleg szépen elöregítette az itt használt műanyagokat, amelynek eredményeként gyakran repedtek és törtek ezek a játékok.
A ma bemutatásra kerülő kék medve szintén fújt technológiával készült és lehet, hogy nektek is volt hasonló gyerekkorotokban.
A maci alapvetően egy darabból lett megformázva. A fújt technológiánál a gyártók erre a megoldásra törekedtek, ugyanis így kevesebb mintával dolgozhattak. A mintákba bekerült a műanyag megolvasztva tömb formájában, amibe ezt követően meleg levegőt kezdtek fújni. A meleg levegő hatására a műanyag szépen elkezdett felfújódni és fokozatosan felvette a minta alakját.
Ezt követte a hűtés, ami után a műanyag játékot egyszerűen ki lehetett venni a formából.
Szóval vissza a macihoz, ami ahogy említettem egy darabból lett megformázva. Azért valamennyire igyekeztek a készítők, hogy ne a sima műanyagot lássák a gyerekek, ezért a felületet egy kicsit érdekesebbé tették vonalakkal, amelyek a medve szőrét hivatottak jelölni.
A mackó ülő helyzetben lett elhelyezve és felismerhetőek rajta a testrészek. A testen kívül a fej is egészen szépen ki lett dolgozva, így a fülek mellett az orr, a szem és a száj is egészen jól felismerhető.
Érdekesség, hogy a fújt játékoknak általában a talapzatán lett elhelyezve a furat amin a levegőt fújták be, de itt a mackó fejének a tetején lelhetünk rá az árulkodó furatra.
Összességében ez a műanyag játék is a kisebb korosztály számára jelenthetett örömet és persze ahogy ők idősebbek lettek gyakran végezték ezek a műanyag játékok a szemétben.
Szerencsére azért néhány darab megmaradt ezekből és néhány hozzám is került. A macit is láthatjátok majd a gyűjteményben, de amíg nem tudom bemutatni nektek addig jönnek a megszokott fényképek ezúttal is.
RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!
Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a tamas.laposa70@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!