Straume Mobil
2023. április 01. írta: ToyaHSW

Straume Mobil

straumemobil_1.JPG

Bár még csak éppen készen lett a játék felújítása és az utolsó bejegyzést tegnap olvashattátok a folyamatról, úgy gondoltam mindenképpen gyorsan megejtem a játék bemutatóját is.
A Straume név nem cseng ismeretlenül a gyűjtők számára persze, de nézzük mit is lehet tudni erről a Litván cégről.

A Straume cég az egykori Szovjetunió idején élte igazi aranykorát. A gyártó a játékokon kívül számtalan háztartási eszközt (robotgép, kávé és bors daráló, elektromos olló, stb...) készített.
A Straume természetesen a játékok világában is otthonosan mozgott és számtalan nyugati mintára elkészített játékkal igyekezett a gyerekek kedvében járni, de persze saját ötletekkel és megoldásokkal is jelentkeztek.
A játékpiacon számtalan szereplő versenyzett egymással a Szovjetunióban, így a Straumének olyan ellenfelekkel kellett felvennie a harcot mint a Norma.
Ehhez persze kellettek az érdekes és különleges játékok, amelyekből egyik gyártónál sem volt hiány. A Straume azonban tényleg készített szokatlan és furcsa játékokat is, amelyek akkoriban teljesen eltértek a megszokottaktól, ilyen volt például a Lunnik holdjáró vagy a vízen is kiválóan boldoguló személyautó.

A távirányítós játékokon kívül a Straume készített bolygókerekes vagy kitérő játékokat is, amelyek közül a legtöbben a Planetohod nevű sci-fi játékra emlékezhetnek. Ezt a játékot egy fehér búra uralta, ami alatt egy színes tárcsa forgott és a hasonlóság letagadhatatlan volt a Lemezárugyár Űrautójával.
A sikeres termék persze arra sarkalta a Straumét, hogy újabb hasonló játékot készítsen, így született meg a Mobil nevű jármű, aminek a dobozán az Apvidus Masina felirat volt olvasható ami terepjárót jelent magyarra fordítva.

A játék a bolygókerekes vonalat erősíti, mégpedig annyira hogy az alváza megegyezik a Planetohodnál használttal. A Straume gyárában úgy gondolták elég csak egy új felépítményt készíteni a játékhoz és azt megfelelően rögzíteni, így lényegében nagyon kevés munkával tudnak ismét újdonsággal szolgálni a gyerekeknek.
Persze a Planetohod bizonyos belső részeit el kellett felejteni ennél a játéknál és más újdonságokat készíteni. Mivel a bolygókerekes játékok viszonylag kevés izgalommal szolgáltak a gyerekeknek, így különböző forgó alkatrészekkel vagy fényekkel igyekeztek feldobni ezeket a játékokat.
A Straume is a fények mellett tette le a voksát, aminek köszönhetően három égő került a játék belsejébe a színes forgó tányér helyére és a karosszérián ennek megfelelően szintén három színes búra kapott helyet.
A felépítménynek azonban jelentősen el kellett térnie a megszokottaktól, ez a Straume egyik jellegzetessége volt.
Itt műanyagból készítették el a felépítményt, ami egy férőhelyes fülkével, a fülke mellett található színes búrákkal és egy platóval igyekezett felkelteni a gyerekek figyelmét.
A felépítmény olyan műanyagból készült mint amit a Gigant hegyibánya vagy a Lemezárugyár Autóversenynél is használtak, ennek megfelelően rendkívül hajlékony és törékeny. Kis jóindulattal nyugodtan nevezhetjük kicsit vastagabb tejfölös dobozból készült felépítménynek is.
A felépítményt a plexi borítással rendelkező vezetőfülke uralja, ami alatt egy kormánykerék és egy egészen jól megfestett utastér látható. A beltérben a csíkos üléshuzal, a műszerek, sőt még a pedálok is felfestésre kerültek, de szemfülesebbek még az árat is észrevehetik, ami 5 rubel 50 kopejka volt.
Ezen kívül egy plató kapott helyet a játékon, ahova a gyerekek bármit feltudtak rakni.

Az elem a játék alvázába került. Egy 4.5V-os elem kellett a működtetéshez. Ehhez annyi volt a gyerekek dolga, hogy az elemtartó mögött található kapcsolót átkapcsolják.
Ezt követően a játék megkezdte útját a lakásban, ami úgy zajlott hogy a jármű haladt egy bizonyos irányba, majd ha valaminek neki ütközött, akkor megállt és más irányba folytatta az útját.
A bolygókerekes játékok akkoriban sem számítottak a legnépszerűbb daraboknak, hiszen egy távirányítós autóval sokkal több dolgot tudtak csinálni a gyerekek, de azért minden elemes játéknak tudtunk örülni.
Én nagyon örülök, hogy sikerült működőképes állapotba hozni a Gyenes Zsuzsannától kapott játékot, ami így ismét régi fényében tündökölhet.

Erről majd magatok is meggyőződhettek reményeim szerint személyesen is, de amíg erre nincs lehetőség addig jönnek ezúttal is a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr2618091192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása