Műanyag dobókocka
2023. március 16. írta: ToyaHSW

Műanyag dobókocka

muadobokocka_1.JPG

Azért, hogy ne csak értelmes játékokat mutassak be nektek a Gyenes Zsuzsannától a kapott játékok közül, a mai napon egy számomra kicsit nehezen értelmezhető játékot ismerhettek meg az oldalon.
Persze igyekszem majd megmagyarázni valamilyen szinten a játék létjogosultságát, de azért nem lesz egyszerű dolgom.

Ezúttal egy nagyra nőtt műanyag dobókockát igyekszem bemutatni nektek.

Persze nincs is ezzel túlságosan nehéz dolgom, hiszen egy dobókocka a maga hat oldalával és számaival nem egy bonyolult dolog, de azért ilyenkor jó egy kicsit mögé nézni a dolgoknak és megpróbálni kitalálni mire is gondolhatott a gyártó amikor megalkotta a játékot.
A játékgyártók a műanyag előretörésével igyekeztek a legelképesztőbb ötleteiket is megvalósítani, amire az olcsó előállítási költségek lehetőséget is biztosítottak.

A fröccsöntéses műanyagon kívül előszeretettel használták a jóval ellenállóbb fújt megoldásnál használt műanyagot is. A fújt technológia legnagyobb hazai alakja a DMSZ volt, akik számtalan közkedvelt gyerekjátékot készítettek el így.
Persze az apróbb játékgyártók is ráharaptak erre a technológiára és sok gyártó kedvence lett. Ekkor a műanyag egy olvadt adagban került be a formába, amit belülről levegővel kezdtek el felfújni egészen addig amíg fel nem vette a forma alakját teljesen.
Az így készült játékok sokkal ellenállóbbak voltak, kevésbé voltak hajlamosak a törésre, azonban az időjárás viszontagságait sokkal jobban megérezték.

A ma bemutatásra kerülő dobókocka játék is ezzel az említett fújt technológiával készült. A játék méretét tekintve a nagyobb darabok közé tartozik. A nagysága megközelíti a 10x10 cm-es méretet. A kidolgozás viszonylag jó. A részletgazdagságról most nem ejtenék szót, ugyanis egy egyszerű kockáról van szó, azonban az élek és a sarkok legömbölyítésére nagyon figyeltek a gyártásnál.
Ennek a gömbölyítésnek is köszönhető, hogy a dobókocka akár a saját funkcióját is képes ellátni és akár társasozás közben is lehet használni, ha valaki erre érez magában késztetést.

De mi késztethette a gyártót arra, hogy egy ekkora dobókockával jelenjen meg a játékpiacon? Valószínűleg a játék nem társasozáshoz készült. Egészen egyszerűen a kisebb korosztály számára szolgált dobálható, gurítható játékként, amin még a számokat is meg lehetett tanulna 1-től 6-ig.
Erre a célra pedig kiválóan lehetett használni a dobókockát.
Persze én csak tippelek, hogy miért is készíthették el ezt a játékot, de ha nektek van más ötletetek azt szívesen veszem.

A játékot amúgy reményeim szerint ebben a jelenlegi tökéletes állapotában láthatjátok is majd sok más műanyag játék társaságában.
Amíg azonban a bemutatásra nincs lehetőség, addig jönnek a megszokott fényképek ezúttal is.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr3818073518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása