Lendkerekes Monster Truck
2022. augusztus 22. írta: ToyaHSW

Lendkerekes Monster Truck

dsc_0243.JPG

A mai napon ismét egy kisautót hoztam nektek, ami bár annyira nem régi de mégis érdekes darabnak lehet nevezni. A játékot a kínai New-Ray Toys Co. Ltd. gyártotta és egykoron egy egész sorozat készült az aprócska lendkerekes Monster Truck autókból.
Most a sorozat egyik hozzám került darabját mutatom be nektek, ami szerintem egy igazán jól sikerült kisautó lett.

Alapvetően egy műanyagból készült játékautóról van szó, ami a Monster Truck stílusnak köszönhetően hatalmas kerekekkel és lendkerekes szerkezettel várta a gyerekeket.
A játék lényegében két jól elkülöníthető részből áll. A karosszéria alkotja az egyik részt a különböző kiegészítésekkel, míg a másik rész tartalmazza az alvázat, a futóművet és a lendkerekes szerkezetet is.

Kezdjük a karosszériával.
A kasztni leginkább a 30-as évek amerikai autóira emlékeztet formára. A műanyag karosszéria piros színt kapott. A kocsin a belső teret is kidolgozták, aminek már csak azért is volt jelentősége, mivel az ablakokon kívül a tetőn található nyíláson keresztül is belehetett látni az utastérbe.
Persze a dekorációkat is igyekeztek kidolgozni. Ennek köszönhetően a motorháztető elején ezüst színű hűtőmaszk, lámpák és egy gallytörőrács kapott helyet, míg hátul dupla csőből készült fekete lökhárító dobta fel a járművet.
A matricákat sem felejtette el a kínai gyártó. A kocsi tetején egy Beach felirat, míg az ajtókon egy-egy logó kapott helyet, de a hátsó lökhárító rendszámtáblájára is került matrica.

Az alváz egészen nagy a játék többi részéhez képest. Ennek az oka, hogy itt kapott helyet a lendkerekes szerkezet és a hajtás is.
Igen, a hajtás is, ugyanis itt a lendkerék mind a négy kereket hajtja.
A kerekek ahogy azt már említettem egészen nagy méretűek, ami a Monster Truck autókra annyira jellemzőek. Az abroncsok valóban gumiból lettek elkészítve és még olyan részletekre is figyeltek mint a terepmintázat a gumikon.
A felnik világító sárga színben pompáznak és egészen szépen ki lettek dolgozva.
Az egész kocsi rendkívül jó benyomást kelt és egészen strapabíró darabnak tűnik.
Rugózás az sajnos nincs ennél az autónál, de ez különösebben nem zavaró a játék során. Az autót lendületbe hozva egészen elképesztő módon képes megmászni az útjába kerülő akadályokat.

Szerintem ez minden gyereknek azonnal elnyerte anno a tetszését. A kisautó egyaránt használható volt szabadban és lakásban is, ugyanis minden terepen és minden környezetben nagyon jól elboldogult.
Nagyon örülök, hogy egy ilyen érdekes kínai játék is bekerült a gyűjteménybe és lehetőségem lesz majd megmutatni nektek mit is tud ez a lendkerekes Monster Truck.
Amíg azonban erre nincs lehetőségem, addig jönnek a megszokott fényképek ezúttal is.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr2217913641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása