Ezúttal egy kicsit elszakadok a Matchboxok világától, de persze az autó marad mint központi téma ezúttal is. Most egy lendkerekes autót szeretnék nektek bemutatni, amit egy ismert francia autó alapján készített sok-sok évvel ezelőtt a Joustra cég.
Egy Peugeot 204-es alapján készült lendkerekes autót mutatok ma be nektek, ami egy igazán érdekes darab az én véleményem szerint.
A Peugeot 204-es egy igazi legendás típus volt a gyár történetében. A 204-es volt az első Peugeot, amely első kerékhajtást és első tárcsafékeket kapott a gyártól. A Peugeot az új 1130 köbcentis motort is elöl helyezte el, ami a 204-esnek 140 km/h-ás végsebességet adott.
Az alumínium motort keresztirányban helyezték el és a sebességváltó és a differenciálmű elhelyezésénél is az utasok kényelmét és a megfelelő nagyságú helyet tartották szem előtt. Ennek köszönhetően a kiváló motornak és a szokatlanul kényelmes utastérnek köszönhetően a típus rendkívül népszerű lett.
Ennek a nagy népszerűségnek köszönhetően a Peugeot 204-es 1.604.296 darabban talált gazdára.
Egy ilyen népszerű autót persze a játékgyártóknak is el kellett készíteni a gyerekeknek és a Joustra vállalkozott is erre a feladatra.
A francia gyártótól szinte természetes módon el is várható volt egy francia autó játékváltozatának elkészítése.
A Peugeot 204-es ráadásul a Joustra több változatban is gyártotta.
A kocsi távirányítós és lendkerekes változatban is készült, de nem csak a sima sedan változatot gyártotta le a Joustra, hanem elkészítették az autó kombi változatát is, a színkombinációkról pedig ne is beszéljünk :)
Hozzám a lendkerekes változat került, amin azért nem múltak el nyomtalanul az évek. A módosítások és hiányosságok ellenére nekem nagyon tetszik ez a játék, így mindenképpen bemutatom nektek.
A kocsi karosszériája műanyagból készült és ebben az esetben kék színt kapott. Ahogy említettem már más színekben is kapható volt a játék, így a törtfehér, a piros, a sárga változatokkal egészen biztosan találkozhattak a gyerekek a kék mellett a boltok polcain.
A karosszéria formáját nehéz mai szemmel megítélni. Leginkább a klasszikus szó jut róla az eszembe, de be kell látnom hogy egy mai fiatal számára ez a kocsi túl szögletes és túl aránytalan. Így változik a szép fogalma évről-évre.
A műanyagból készült karosszéria kidolgozása azért nem rossz. A részletek is szépen el lettek készítve, így a szellőzőrácson és a kilincseken kívül olyan részletek is feltűnhetnek mint a motorháztetőn elhelyezett típusjelzés vagy a csomagtartón olvasható Peugeot felirat.
A kocsi belső tere is szépen és igényesen ki lett dolgozva. A fehér színű beltérben megtalálhatóak az ülések, a műszerfal, mindez szokatlanul részletgazdagon kidolgozva. A fehér belsőt csak a fekete színű kormány töri meg.
Az ablakoknak köszönhetően kiváló belátás nyílt a kocsi belsejébe. Az ablakokhoz tartozik egy érdekes funkció is, ami szerintem elég szokatlan. A két első ablakot le lehetett engedni és fel lehetett húzni tetszés szerint. Ez persze egy teljesen manuális funkció volt, de igazán érdekes, szokatlan és különleges.
Az alvázon semmi érdekeset nem lehet látni. A játék ezen része préselt lemezből készült és talán ez volt az oka, hogy nem kerültek fel a járművekre jellemző részletek erre az alkatrészre.
Az alvázra volt fogatva a lendkerekes szerkezet, ami ennél a játéknál az első kerekeket hajtotta meg. A lendkerekes szerkezet a ritkább vízszintes elrendezést kapta, ami egészen jól működik ennél a játéknál is.
A kerekek gumiból készültek és még dísztárcsák is kerültek a felnikre.
Összességében egy igazán szép játékról van szó, amit mind a mai napig öröm kézbe fogni. A hozzám került változat persze nem mentes a hibáktól.
Ami azonnal szembetűnik az a hátsó lökhárító hiánya, azonban ezen kívül is van egy hibája a játéknak. Az évek alatt az egyik első kerék elveszett róla. Ezt pótolták egy másik fajta kerékkel. Kicsit feltűnő a különbség, de a játék így legalább tökéletesen működik.
Tudjátok, hogy nem vagyok a tökéletes játékok nagy híve, hiszen úgy az igazi ha olyan játékokkal találkozunk amivel játszottak, amit sokat használtak és ez a Peugeot 204-es pontosan ilyen. Talán még az is megtörténik, hogy az eredeti gazdája is ráismer a játékra és szívesen nosztalgiázik majd egy kicsit a fényképeket nézegetve.
Lehetőségetek reményeim szerint nektek is lesz majd a nosztalgiázásra akár személyesen is. Amíg azonban nincs lehetőségem személyen megmutatni nektek ezt a kincset, addig jönnek a megszokott fényképek.
RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!
Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!