Szovjet műanyag figurák
2022. január 20. írta: ToyaHSW

Szovjet műanyag figurák

sargafigura_1.JPG

A szovjet játékoknak lényegében se szeri, se száma. A Szovjetunióban lényegében a belső piacot igyekeztek lefedni saját kapacitásból és ez sikerült is általában.
Ehhez persze sokszor nyugati ötleteket vettek kölcsön, de ez akkoriban egy elnézhető dolognak számított és fellépni sem lehetett a jogsértések ellen.

Persze a lenyúláson kívül készítettek saját játékokat is, így a távirányítós játékok, a lemezjátékok és a műanyag játékok várták a gyerekeket a játékboltokban.
Most egy műanyag játékot szeretnék bemutatni nektek, ami valószínűleg a legolcsóbban közé tartozott az egykori boltok polcain.
Ismerkedjetek meg a Szovjetunióban gyártott műanyag figurákkal!

A 80-as években már a műanyaggyártás területén kellő tapasztalattal rendelkeztek a gyártók, így a játékok egy része fröccsöntéses, míg egy másik része fújt technológiával készült.
Mind a kettővel találkozhattok a 70-es, 80-as évek játékain. Ezek minden esetben jól megkülönböztethetőek. A fújt technológia esetén a játék lényegében csak egy külső műanyag burkolat, míg belül levegő található, addig a fröccsöntéssel készült 
A figurák amúgy rendkívül egyszerűen. Sárga színű műanyagból készültek és a technológiának köszönhetően bizonyos fokig össze is lehet őket nyomni.
Minden figura egyforma, én semmi eltérést nem találtam rajtuk. Amúgy egyszerű munkásruhába és sapkába öltöztetett figurákról van szó, amelyek ráadásul mosolyognak is - igazi jó munkásemberek :)
A kidolgozás amúgy egészen jó. Ezt Ti is kikövetkeztethettétek abból, hogy mennyi apró részletet tudtam felismerni a figurákat a kezembe forgatva.
Kicsit fáj, hogy csak sárga színű van belőlük, de valószínűleg egykoron ezek az aprócska játékok készültek más színben is.

Összesen hat ilyen figura került hozzám, amit a gyerekek valószínűleg a különböző járművek mellett használhattak egykoron kiegészítésként.
Persze ezeket a játékokat Ti is majd valami ehhez hasonló környezetben láthatjátok majd, de amíg ezt személyesen nem tudjátok megnézni, addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr4616819688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása