Troll babák
2021. október 05. írta: ToyaHSW

Troll babák

trolldoll_1.JPG

A mai napon egy igazán régi és folyton megújulni képes és soha el nem avuló játékot, a Troll babát szeretném bemutatni nektek.
A Troll babák története egészen messzire nyúlik vissza és erről szerintem csak az igazán komoly gyűjtők tudnak.

A Troll babákat 1959-ben találta ki Thomas Dam dán halász és favágó. Dam nem tudott a gyerekének karácsonyra ajándékot vásárolni, így saját kezűleg készített számára ajándékot ami a Troll baba lett.
A babát természetesen a kislány elvitte az iskolába magával, ami akkora siker lett hogy minden gyerek szeretett volna magának egy hasonló figurát. Így alakult meg a Dam Things cég, akik Good Luck Trolls néven készítették műanyagból a babáikat.
A babák rendkívül népszerűek lettek és az USA-ban 1963 és 1965 között a legnépszerűbb játékok között tartották számon.
Egy szabadalmi hiba miatt nagyon sokáig lényegében nem volt akadálya a Troll babák másolásának, de ez sem szegte kedvét a Thomos Dam alapította cégnek, akik csak 2003-ban kapták vissza a jogokat.
A 90-es években megpróbálkoztak fiúknak is készíteni Trollokat, amit a Hasbro vállalt magára és így született meg a The Original Battle Trolls, ami mérsékelt siker lett.
A Troll babák sikerét nagyban segítette a televízió és a mozi is. Számtalan TV sorozatban, filmben, sőt még videójátékban is lehetett találkozni a rendkívül egyedi figurákkal. Feltűntek többek között a Toy Storyban, de Amigán, Commodore 64-en és Nintendo konzolokon is lehetett találkozni Troll játékokkal.

A hozzám került két aprócska vicces figura sajnos nem eredeti Dam Things termék, hiszen hátul figurák tarkóján ott virít a China felirat.
Ennek ellenére a figurák külsőre semmiben nem térnek el a megszokottaktól. A gumi szerű anyagból készült figurák legfontosabb részének a szemek és a haj számított. Az eredeti Troll figurák szeme gyöngyből készült, de itt sajnos nem, azonban ennek ellenére is egészen jól sikerültek.
A Trollok másik jellegzetessége a haj volt mindig, ami eredetileg gyapjúszőrből készült. Ez persze a tömeggyártással eltűnt és a helyét a műanyag vette át és a szivárvány minden színében pompázó égnek álló haj.
A figurák többsége ruhátlan, de azért lehet találkozni felöltöztetett darabokkal is. A hozzám került figurák is természetesen ruhátlanok és hozzák a jellegzetes kéztartást és arckifejezést is.
Mivel manapság is gyártásban vannak a Trollok, így a kort szinte lehetetlen megállapítani.
Csak abból tippelem, hogy nem mai darabokról van szó, hogy a már régebben bemutatott Törpökkel együtt érkezett hozzám, azok pedig bőven a 70-es, 80-as évek játékai voltak.

Sok más figurával együtt majd a Trollokat is megcsodálhatjátok a gyűjteményben, de amíg nem tudom nektek személyesen megmutatni az apró figurákat, addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr6816709500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása