Ceruzahegyezők a 70-es évekből 18.rész
2021. július 27. írta: ToyaHSW

Ceruzahegyezők a 70-es évekből 18.rész

hegyezo18_1.JPG

Ezen a héten ismét visszatérnek a ceruzahegyezők. Ezúttal ismét a gyűjteményből mutatok nektek néhány érdekesebb darabot.
A választásom ismét olyan darabokra estek, amelyek egy sorozatba tartoznak. A témát megint az állatok szolgáltatják, így most négy érdekes kisállatos hegyezőt mutatok be nektek.

Ahogy azt már többször is leírtam a hegyezők leginkább használati tárgyaknak számítottak a 60-as, 70-es években és az iskolai felszerelés elengedhetetlen részét képezték.
Az eredeti egyszerű hegyezőkön kívül a műanyagok előretörésének köszönhetően a gyerekeknek be lehetett szerezni olyan ceruzahegyezőket amelyek egyediek és egy kicsit különlegesek voltak.
A gyerekek ezeket a kicsit különlegesebb hegyezőket a papírboltokban és a trafikokban tudták megvásároltatni a szüleikkel.

Ezen kívül készültek olyan hegyezők is, amelyek sokkal inkább voltak dísztárgyak mint egy tolltartóba rakható napi használatra készült eszközök.
Most ismét négy olyan darabot mutatok nektek, amelyek akár még egy vitrinben is megállhatták volna a helyüket.

Ahogy említettem ezúttal is állatkák lesznek a középpontban, de az eddig bemutatott fa és porcelán daraboktól eltérően itt teljesen más megoldást választottak a gyártás során a figurák kidolgozására.
Ami egységes minden hegyező esetében az a talapzat. Ebben a talapzatban kapott helyet a hegyező és ennek a talapzatnak a tetején található a figura. A talapzatok festése színátmenettel lett festve és a sárgából a pirosba megy át a szín rajta.
Ahogy említettem már a figurák kidolgozásánál használt anyagok is merőben eltérnek az eddig bemutatottaktól. Itt az aprócska állatkákat valóban szőr borítja. Az aprólékosan kidolgozott állatkák kaptak szép szemeket és mindegyik hasonlít is az eredeti állatra.
A négy darabból álló ceruzahegyező kollekcióban megtalálható a medve és néhány macskaféle is.
Valószínűleg eredetileg ez a sorozat jóval több darabból állhatott, de így együtt ez a négy darab is különlegesnek számít.

Természetesen ezekkel a hegyezőkkel is találkozhattok majd, de amíg személyesen nem tudom nektek bemutatni ezeket az érdekes régiségeket maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr3316637864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása