A szocialista játékgyártásra jellemző volt a honvédelemre nevelés. A nyugati játékgyártóknál is feltűntek különböző fegyverek és harcjárművek, de a szocialista ipar ezt sokkal szervezetebben oldotta meg egykoron.
Egyaránt megtalálhatóak voltak a gyerekeknek szánt játékok között a háborús katonák, a különböző fegyverek és természetesen a járművek is.
Ez utóbbi kategóriában tudtak igazán nagyot villantani a gyártók, hiszen itt az anyagok használatával, a hajtással és sok egyéb dologgal tudtak egyedit alkotni.

A szovjet játékgyártók különösen élenjártak a harcjárművek gyártásában és egy egész sorozatot készítettek távirányítós változatban. Talán emlékeztek még a Gnom-3-as távirányítóval érkező BTR harcjárműre vagy a blogon bemutatott drótos távirányítóval szerelt harckocsikra.
Ez utóbbi vonalba tartozott a ma bemutatásra kerülő harcjármű is, ami egy ZSZU-23-4-es volt, amit Silka néven is ismerhettek.

A ZSZU–23–4 szovjet önjáró légvédelmi gépágyú. Az 1960-as évek elején fejlesztették ki az elavult ZSZU–57–2 leváltására.
A harcjármű sorozatgyártása 1964-ben kezdődött el és az első sorozat darabjait a Vörös Hadsereg használta.  A járművel szerzett tapasztalatok alapján készült el a ZSZU-23-4 V1-es változata, ami 1969-ben debütált.
Ebből a járműből már kaptak a Varsói Szerződés országai is és Egyiptom. Az egyiptomi darabokból az izraeli hadsereg zsákmányolt néhány darabot és annyira elégedettek voltak a típussal, hogy ők is hadrendbe állították a Silkát.
Afganisztánban éles helyzetben is kipróbálhatták a Silkát, ami 85 fokos szögbe emelhető lövegeinek köszönhetően nagyszerű szolgálatot tett a sziklákkal szegélyezett hegyi utakon.

Műszaki adatok:

• Tömeg: 19 000 kg (harckész tömeg)
• Méretek: hosszúság 6,54 m (6535 mm) szélesség 2,95 m (3125 mm) magasság 2,25m 2576 mm menethelyzetben, 3572 mm harchelyzetben
• Nyomtáv (lánctalpak középpontjai közötti távolság): 2500 mm
• Hatótávolság: 450 km (fogyasztás 100 km-en műúton 80 liter), szárazföldi úton 300 km (fogyasztás 100 km-en 130 liter)
• Páncélzat: 10-15 mm
• Fegyverzet: négy AZP-23 23 mm-es légvédelmi gépágyú
• Meghajtás: egy 260 LE teljesítményű V-6R-1 négyütemű közvetlen sugárporlasztású, gyorsjáratú dízelmotor
• Teljesítmény: maximális sebessége műúton 50 km/h, száraz földúton 30 km/h

Miután ebből a rövidke leírásból megismerhettétek a Silkát áttérhetek a játék bemutatására. Ahogy már említettem a Szovjetunióban gyártották a játékot és drótos távirányítóval volt vezérelhető.
A harckocsi zöld színt kapott (két eltérő árnyalatot) és ez a szín köszön vissza a távirányítón is. A gyanúm szerint a távirányítóhoz tartozó vezeték már nem az eredeti, de ezzel egy ilyen idős játéknál együtt kell élni, hogy más apróbb hibákkal és hiányosságokkal is.

A lényeg azonban a működés. A harckocsiban három motor található. Kettő a hajtásért, egy pedig a torony forgatásáért felelős. A játék extra funkciója az ágyúcsövek mozgatása, ami a torony hátsó részén található forgatható kerék segítségével volt lehetséges.
Lényegében a löveget olyan szögbe lehetett felemelni mint a valóságban.
És hogy milyen is a játék. A motorok egészen szépen hajtják az amúgy egészen nagy méretű játékot, míg a torony forgatása kifejezetten gyorsnak nevezhető.
Az irányítást egy kicsit szokni kell, de mivel még a távirányítóról nem ejtettem szót, így most arra is kitérek néhány mondatban.

A távirányítón összesen hat gomb található. A középső két gombbal a tornyot lehetett jobbra-balra forgatni, míg a bal és jobb oldalon elhelyezett két-két nyomógomb indította be az adott oldalon található motort.
Ennek a megoldásnak köszönhetően a harcjármű rendkívül fordulékony volt, hiszen arra is volt lehetőség, hogy az egyik motor előre, míg a másik hátra felé hajtson.
Az egyenes haladáshoz mind a két oldalon egyszere kellett megnyomni az előre gombot és a jármű ekkor tudott egyenes vonalban közlekedni.
A hernyótalpas megoldásnak köszönhetően kiválóan birkózott meg a nehezebb terepekkel is és a lakásban található küszöbökkel vagy más elhelyezett tárgyakkal.

A távirányítóba amúgy négy darab 1.5 V-os góliát elemet kellett behelyezni. Talán az elemek miatt gondolhatták azt a gyártók, hogy ez a távirányító valószínűleg túl nehéz lesz a gyerekeknek és próbáltak valami okos megoldást kitalálni erre a problémára.
Valószínűleg ezért is került a távirányító két oldalára fül, amibe eredetileg egy hevedert lehetett behelyezni és így a srácok a nyakukba akasztott távirányítóval is kezelhették a játékot.

A hozzám került játéknak volt néhány hiányossága és az elejét valaki lefestette ezüst színűre. A festék eltávolítása elég komoly feladat volt, de egészen jól sikerült.
Ezen kívül a játék hátán található összefogató fül hiányzott és még valószínűleg a játék elején található két furatból is hiányzik valami. Amúgy szerencsére üzemképes volt, így csak a távirányítóra kellett egy elemtartó fedelet gyártanom és azonnal használhatóvá is vált.

A Blog TV egyik adásában már láthattátok működés közben ezt a régi játék, de amíg nem tudom nektek személyesen megmutatni ezt a kincset, addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!