Joustra BMW M1 távirányítós autó
2021. május 20. írta: ToyaHSW

Joustra BMW M1 távirányítós autó

bmwm1_2.JPG

Ismét egy olyan játékot mutatok be nektek, amivel a Blog TV műsorában már találkozhattatok azonban eddig olvasni nem olvashattatok róla.
A mai napon a Joustra által gyártott távirányítós BMW M1-est mutatom be nektek egy kicsit közelebbről.

Ahogy azonban azt megszokhattátok ezúttal is a gyártó bemutatásával kezdem a cikket.
A Joustra céget 1934-ben alapították a Kosmann testvérek Franciaországban. A testvérpár szerette volna elkerülni a Németországból behozott játékokat sújtó vámot, így saját játékgyárat hoztak létre.
Munkájukban az akkor méltán népszerű és több játékgyártónak is dolgozó Marx úrtól kaptak segítséget és így alakították ki az első termékpalettát.
A II.világháború idejére az eszközeiket elrejtették, így a háború után a nyersanyaghiány végén újratudták indítani a termelést a Joustra gyárában.
A 60-as évekre a Joustra a mechanikus játékok területén elérte, hogy Európa legnagyobb gyártója legyen. Ebben az időben a gyár 200 féle játékot gyártott, amelyek között megtalálhatóak voltak a lendkerekes, az óraműves és az elemes játékok is.
1969-ben a Joustra eszközöket cserél a Bandai és a GAMA gyártókkal, így szélesítve termékkínálatát. 
A 70-es években a gyár nyit a távirányítós játékok irányába és különösen sok figyelmet fordít az RC vezérlésre. Ennek később meg is lesz a haszna, hiszen a Joustra játékok a konkurenciát bőségesen megelőzik.
A 80-as években a gyár elköltözik az eredeti telephelyéről és máshol folytatja a termelést. 1999-ben a Heller vásárolja fel az akkora már vergődő céget és folytatja a gyártást Joustra név alatt.
Manapság már leginkább oktató, tudományos és művészeti játékokat készítenek, de legalább nem tűntek el végleg.

A BMW M1-es távirányítós autó a 80-as évek elején készült, amikor még számtalan távirányítós és RC játékot készített a francia gyártó.
A BMW M1-ről annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy a korának egyik legkülönlegesebb autójának számított, ami formában teljesen eltérő volt a bajor gyár más autóitól. Természetesen a formabontó külsőhöz különleges teljesítmény is tartozott, így leginkább a versenysportban vívott ki tiszteletet a típussal a márka.
A hozzám hasonló gyerekeket pedig akkoriban lenyűgözte a különleges formájú sportkocsi, így ha itthon találkoztam volna vele a játékboltok kirakatában valószínűleg nehezen lehetett volna onnan elrángatni.

A francia gyerekek számára azonban a Joustra elhozta ezt a csodálatos autót. A játék a 80-as évek elejéről származik, ami azért is fontos mivel ekkor még a Joustra nem ment el az olcsóbb megoldások irányába.
A 80-as évek közepétől jelentek meg a kínálatban a festett lemezből készült karosszériával és az alváz közepén elhelyezett egyetlen kormányozható kerékkel rendelkező távirányítós kisautók.
A BMW M1-es még abból a korszakból származik amikor a Joustra igyekezett a külső megfelelő kidolgozására, amihez műanyagot használtak és a kanyarodásért is az első kerekek voltak valóban a felelősek.

A kocsi több változatban is elkészült, azonban az alap mindegyiknél azonos. Néhány változtatás történt az RC verziónál, így többek között tetőcsomagtartót és arra felhelyezhető sífelszerelést is kaptak a gyerekek, de ezt a drótos távirányítóval felszerelt változatnál nélkülözni kellett.
A kocsik több változatban is készültek, ami annyit jelentett hogy színben és matricázásban tértek el általában egymástól.
A drótos távirányítós változatból a sárga színű BMW M1 matricákkal ellátott verzióval és a kék színű Police feliratokkal és villogóval ellátott változattal lehetett találkozni a boltok polcain.

Ahogy említettem már ez a játékautó még abban a korszakban készült, amikor a Joustra a festett fém lemezből préselt karosszériák helyett a műanyagból kidolgozott igényes elemekre helyezte a hangsúlyt. Ennek köszönhetően a BMW M1-es mind arányaiban, mind pedig részleteiben is megfelelt a kor színvonalának.
Az ablakok sötétítettek, de ennek ezúttal nem a belső tér kidolgozottságának a hiánya az oka, hanem sokkal inkább a design elemként kaptak szerepet a kék tónusú ablakok.
Igaz a sötétített ablakok kicsit zavaróak, de szerencsére a kocsi belső terére azért így is vethetünk egy két pillantást köszönhetően a nyitható ajtóknak. Az ajtók kilincsének felhúzására kinyílik a zárszerkezet, majd a bezáráshoz szintén érdemes felhúzni az aprócska fogantyút, hogy ne tegyünk kárt a műanyag alkatrészekben.
Bár a BMW M1-es bukólámpákkal rendelkezett eredetileg, de itt ezeket nélkülöznünk kell lévén csak jelölve vannak az első lámpa vonalai csak jelölve vannak, míg a hátsó lámpákat egy egyszerű matrica jelzi.
A kerekeknél viszont egészen jó a kidolgozás. Az abroncsok egy kicsit puhább műanyagból készültek, míg a felnik krómhatású festést kaptak és igazi klasszikus mintázatot.
Az alváz sárga színű és sajnos az autó egyetlen részletét sem lehet rajta felfedezni. Ezen persze a gyerekek könnyen túl tudtak lendülni, ha a kezükbe vették a távirányítót.

Apropó távirányító. Ehhez a játékhoz már a sárga-sötétbarna Joustra modern távirányító tartozott, amibe 3 db 1.5 V-os baby elemet kellett elhelyezni. A távirányítón a szokásos kormánykereket és két pirosszínű gombot találhattak a gyerekek.
A gombokkal a menetirányt tudtuk meghatározni, míg a kormánnyal a bowdenes játékoknál megszokott módon az autó kerekeit tudtuk elforgatni.

Meg kell mondanom, hogy a BMW M1-es nagyszerűen megy. Viszonylag nagy sebességre képes és ha gyorsan váltunk irányt, akkor bizony a kerekek is képesek a kipörgésre rajta.
Ebben fontos szerepe van a műanyagból készült abroncsoknak is.

A játékhoz én eredeti dobozában jutottam hozzá és egyetlen hibája volt a kocsinak, hogy a bowden egy kicsit meglazult benne és nem akart mind a két irányba kanyarodni. Szerencsére ezt a hibát gyorsan lehet orvosolni és így ismét tökéletesen működik ez az autó is.
Mivel nagyon szeretem a Joustra játékokat, így ennek az autónak is nagyon örülök, különösen azért mert a 80-as évek egyik legendás autója gurult be játék változatban a gyűjteménybe.

A kocsit természetesen majd Ti is láthatjátok, de amíg nem tudom megmutatni nektek és a kezetekbe adni egy kipróbálásra, addig maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr9316561392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása