Amivel mi közlekedtünk gyerekként és tiniként
2021. május 07. írta: ToyaHSW

Amivel mi közlekedtünk gyerekként és tiniként

Gyerekként a 60-as, 70-es években számtalan dolgot használtunk közlekedési eszközként. Mai szemmel ezeknek a tárgyaknak egy része tökéletesen alkalmatlan volt arra amire mi használtuk őket, de mégis nagyszerű szórakozást nyújtottak nekünk.
Ebben a bejegyzésben ezekből a tárgyakból igyekszem néhány darabot felidézni és visszaemlékezni. Szerintem ezúttal is érdemes lesz velem tartanotok.

roller.jpg

Roller, tricikli - Kicsi gyerekként ezzel kezdtük a közlekedést szigorúan szülői vagy óvónői felügyelettel. A rollerezést személy szerint az óvodában űztem a leggyakrabban, ahol egy nem túl nagy kör alakú lebetonozott 'pályán' mehettünk körbe-körbe, az óvoda egyetlen rollerével.
A három kerekű bicikliből nekem egy viszonylag komoly darab jutott gyerekként, ami annyit jelentett hogy a tricikli hátsó részén volt egy billenős rész ahova homokot szórhattam, elvihettem néhány métert, majd ott kiboríthattam :)
Ez elég szórakoztató volt.

gor.jpg

Görköri, gördeszka, csapágyas - A három játék nagyobbik részét szerintem Ti is ismeritek, hiszen a görkorcsolyával és a gördeszkával ma is találkozhattok, azonban a csapágyas egy kis magyarázatra szorulhat sokak számára.
A csapágyas egy vastagabb fa lapból és két tengelyből állt. A tengelyek végén egy-egy csapágy kapott helyet és az első tengelyt lábbal lehetett kormányozni. A tökéletes utazáshoz pedig nem is kellett más mint egy nagyobb lejtő, ahol lendületbe jöttünk és boldogan gurultunk lefele az aprócska lélekvesztővel.
A csapágy az aszfalton rendkívüli módon csúszott és a kavicsok is komoly kihívást jelentettek a gurulás során, míg a környéken lakók idegeit a játékunk hangja borzolta.

domper.jpg

A homokozó dömpereket is lehetett eredeti funkciójuknak megfelelően használni, de sokkal érdekesebb volt ezekkel a viszonylag nagyméretű játékokkal is lejtőket keresni és a csapágyasokhoz hasonlóan a dömper részben helyet foglalva legurulni.
A hangja a műanyag kerekeknek köszönhetően ennek is észvesztő volt a felnőttek 'nagy örömére'.

bringa.jpg

Ahogy nagyobbak lettünk, persze azonnal szükségünk volt egy rendes biciklire. Szerencsére már gyerekként megtanultunk kerékpározni vagy mankókerekek vagy pedig egy seprűnyél és némi szülői segítség igénybe vételével.
Ennek köszönhetően szinte teljesen természetes volt, hogy szüleinktől gyakran kaptunk biciklit ajándékba, amivel aztán tavasztól-késő őszig jártunk - nem számított sem eső, sem sár nekünk.
A kerékpár választék viszonylag nagy volt. Sokan kezdtek a Csepel Tacskóval vagy egy Camping biciklivel, de a szerencsésebben BMX-ek nyergében ülve tekerhettek. A nagyobb srácok persze váltós versenykerékpárok nyergében ültek, amelyekből a legismertebbek a Szputnyik, a Fecske, a Pannónia és a Favorit voltak.

kismotor.jpg

A kerékpár után pedig következett a kismotor. Ebből aztán tényleg volt választék. A legegyszerűbb daraboktól, a jóval érdekesebb és különlegesebb darabok is megvásárolhatóak voltak.
A Babetta lényegében a belépő kategória volt, amit itthon a Linda sorozat tett igazán népszerűvé.
Akinek kicsit jobban ment az az én időmben Verhovinán vagy Rigán feszített. A fiatalok körében nem volt igazán népszerű a Komar moped, de ez megváltozott a Romet sorozattal, aminek legérdekesebb darabja a Romet Pony volt, ami aprócska méretével mindenkit megmosolyogtatott.
A legmenőbben pedig vagy Jawa Mustanggal vagy pedig Simsonnal közlekedtek. A Simsonosok közütt is igazán menőnek azok számítottak, akiknek Simson Endurojuk volt.

Persze ezt követően jöttek a nagyobb motorok és az autók, amelyekről szintén lehetne egy bejegyzést írni, de az már távolról sem kapcsolódik a blog témájához.
Ha valamit kifelejtettem volna, akkor kérlek benneteket azt kommentben jelezzétek nekem és a többi látogatónak, valamint megírhatjátok Ti hogyan emlékeztek ezekre a dolgokra.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr3716513896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.05.10. 01:43:50

"A kerékpár után pedig következett a kismotor. Ebből aztán tényleg volt választék."
Hát, apsozt-toló is inkább csak a szépre emlékezik...
Olyan áruhiányok voltak ezekből Budapesten is, mint a huzat.Meg a fal adta a másikat.Leginkább csak pult alól lehetett kapni sok helyen és gyakran.Szóval a mondat inkább úgy helyes, hogy létezett sokféle, csak beszerezni volt nehéz.

airsheep 2021.05.10. 08:30:12

Ruszki "verseny" bringám volt anno kamaszkoromban, valamikor a 80-as évek vége felé. Arra emlékszem hogy a boltban nem nagyon húzták meg a csavarokat, ezért amikor mentem vele hazafelé a kanyarban a kormány elfordult de a kerék nem, és akkorát zakóztam hogy ihaj.
Amikor pedig hazaértem átmentem egy kb 20 centi mély esőelvezető árkon, és ettől a a váz középső darabja amelyben az üléscső van, kijött alul a helyéről mert nem volt összehegesztve. No para, kicsit megnyomtam és visszaugrott :)
Úgy emlékszem ötös váltó volt hátul, de a legfelső fokozatot már új korában sem vette be.
Mégis hogy örültem neki akkor.

sako 2021.05.10. 08:59:50

Sziasztok, lehet, hogy nagy hülyeséget kérdezek, de a Szputnyik meg a Fecske az nem ugyanaz volt? Nekem úgy rémlik, mintha a Fecske a magyar beceneve lett volna a Szputnyiknak, merthogy elszállsz vele, mint a fecske... De simán lehet, hogy rosszul emlékszem, javítsatok ki. Köszi.

Pécsi bölcsész 2021.05.10. 10:07:46

@sako: a fecske egy cigi volt... :-) én is csak szputnyik-ra, favorit-ra, és csepel-re emlékszem a váltós bicajok viszonylatában.

sako 2021.05.10. 10:23:01

@Pécsi bölcsész: Jó, tudom, meg egy költöző madár :-)
De a posztban így említi, külön: "A nagyobb srácok persze váltós versenykerékpárok nyergében ültek, amelyekből a legismertebbek a Szputnyik, a Fecske, a Pannónia és a Favorit voltak."

vargham 2021.05.10. 10:41:31

Harkovi Kerékpár Gyár a neve. Ez oroszul Kharkov Velocipyed Zavod (Харьковский Велосипедный Завод) Rövidítve: ХВЗ. Ez szerepelt a homlokcsőre szegecselt márkajelzésen, egy fecske alatt.
live.staticflickr.com/5522/9049635132_b6affc7df1_b.jpg
Ennek a gyárnak a terméke volt a borzalmas minőségű Szputnyik kerékpár is. Tehát a sima, fekete boltbajárós dörzsfékes bicikli is fecske volt, és a Szputnyik is.

sako 2021.05.10. 10:47:35

@vargham: Köszi, most már nem halok meg (annyira) hülyén :-)

Gyingizik 2021.05.10. 10:48:37

Ha már felvetetted (nem kekeckedés) én még beletettem volna a pedálos autókat (ovisoknak). Legjobb a moszkvics volt!
A "csapágyas"-ról életemben nem hallottam, sose láttam ilyet. Lehet csak azért, mert mi sík területen laktunk. A négy kerekű görkori viszont megvolt, sőt előkerült a napokban a padlásról, és a lányaim is felpróbálták. Maradjunk annyiban, hogy az egy soros, újabb verzió sokkal jobban tetszett nekik, a bokát is jobban tartja...
DE a legfontosabb, amiért írok: a kismotorok. Lehet hogy (szoc. országhoz képest) nagy volt a választék, mivel nálunk szinte minden szoc. kismotort forgalmaztak. VISZONT: fent vki írta, hogy hónapokat kellett rá várni...
Ezen kívül még durvább a képek azt a benyomást keltik, mintha a sok-sok típus mind használható lett volna! Miközben a simsonon és a babettán kívül mind ócskaság volt! Fél óra szerelés után indult, 500 méter után leállt. Sebességváltó se működött, zabálta a benzint. A Riga és a Verhovina motornak se nevezhető, mert nem motor az ami nem indul, és 500 m után leáll. Ezekkel csak motorszerelő ismeretekkel lehetett útra kelni, mert útközben is szerelni kellett. Gyenge, maradék fémanyagból csinálták (persze mert a jó acélt tankba tették a ruszkik). A Romet egy fokkal jobb volt ezeknél, az tény, de az is rengeteg hibával küzdött, mindig szerelni kellett. JAWA mustang: újabb minőségi ugrás az előbbiekhez, de pl. nagy melegben ha sokat ment egyszerűen elállt, várni kellett fél órát, hogy újra beinduljon. (Míg a simsonnal több haverom egyhuzamban fel tudott menni a tőlün 80 km-re levő Pestre!) A simson überkirály volt, az biztos. Volt benne erő, a mai napig mennek. Ha véletlen lezárva hagytam a benzin csapot még ment vele 1 km-ert - ugyanez Riga esetében, kisebb teljesítménnyel 100 m...
A másik, amit említettem jónak a Babetta, de ez gyakorlatilag egy motorizált bringa volt, kis teljesítményű...
Tehát a szoc ipar két jó kismotort tudott csinálni: simson, de ez egy kicsinyített nagymotor volt... Babetta: egy motorizált bicikli... Tehát pont a klasszik robogó kategóriát nem tudták legyártani.
Ja, és az ára: egy felnőtt két és fél havi fizuja volt a szimó!!
A szocializmus utolsó évében jött ki a simson robogó, de piac váltás miatt keveset gyártották.

sako 2021.05.10. 10:59:47

@Gyingizik: "A szocializmus utolsó évében jött ki a simson robogó, de piac váltás miatt keveset gyártották. "

Már sokkal előbb is volt Simson robogó: a Schwalbe. (Nem tudom, mikortól gyártották, a 60-as évekre tippelek, arra viszont emlékszem, hogy 87-ben még árulták)

Wicked Belzebub 2021.05.10. 11:27:29

@geegee: 82-ben, 14 evesen ertem el eletem ahhoz a szakaszahoz, amikor kismotortert kuncsorogtam szuleimnel. Haverral jartuk az uzleteket, neztuk a valasztekot, de Jawa Mustang, Komar, Riga dogivel volt mindenhol. Simson az nem. Az varolistas, vagy protekcios volt.

midnight coder 2021.05.10. 11:28:08

A babetta egy jól sikerült konstrukció volt, sok futott annak idején belõle. Maga a szerkezet inkább a mai robogókra hajazaott a röpsúlyos sebességváltójával, amitõl ugyan nem volt "igazi" motor, de cserébe elég megbízhatóan mûködött, és akár nagymamák is használni tudták. És amúgy alsó kategóriához képest egész gyors volt - 45 körül lehetett vele menni ha jól emlékszem (ilyenem nem volt, csak ültem rajta).

Rigám viszont igen, na az egy iszonyúan hulladék cucc volt. Riga 16 volt a neve annak ami nekem volt, már berúgóval adták és nem pedállal ahogy a korábbiakat, és nagyon szép volt. De ezzel fel is soroltam az összes jó tulajdonságát. Úgy nagyjából 50-nel tudott menni ha épp beindult, és ezen a ponton azért voltak kihívások, pedig bár 14 éves voltam akkoriban, de már két éves "dongós" múlt volt a hátam mögött, így azért valamit értettem a motorokhoz - legalábbis pontosan tisztában voltam vele, hogy hogy mûködik a porlasztó, a gyújtás, és általában a motor. De ez simán tudott olyat, hogy volt gyújtás, volt benzin, volt kompresszió, de mégsem indult. Szellõztetés, gyertyapucolás, stb. hidegen hagyta. Azóta sem értem mi baja volt. A másik gyenge pont a kivitelezés volt: Pl. a már említett berúgókar hajlamos volt minden 20. berúgás után leesni, pedig meg volt húzva a csavar (amennyire lehetett). Aztán egyszer a kuplung esett szét, de azt is meg tudtam csinálni. De nagy örömmel cseréltem le egy Jawa Mustangra.

Ennek a cuccnak volt a rokona a Verhovina, ilyenem nem volt csak ismerõsnek, õ sem szerette, mert ugyanaz a Riga blokk volt benne.

A Jawa mustang más kategória volt. Az ment mint a golyó, akár 70-80-nal is. Ugyanakkor az egész szerkezet maga volt a fémbe öntött életveszély, volt hogy olyan 30 kilométerrel sima úton egyenesen haladva elestem vele, és ma sem értem hogy miért, de valahogy nem volt túl stabil a többi általam vezetett kismotorhoz képest. De lehet,hogy ez egyedi specialitás volt. A másik érdekes dolog a forró motor felett lévõ porlasztó, amit egy tálca választott el a motortól, amit egy csavar tartott mindössze - ezért hajlamos volt leesni. Utána pedig folyt a benzin a motorra, mert a porlasztónak a túlfolyásra való hajlam volt a másik jellemzõje.

A simson viszont tényleg a csúcs volt a szoci motorok között: ez is elment olyan 80 körül (újonnan, épp hogy bejáratva vagy tuningolva), de ez még e mellett viszonylag biztonságos, megbízható és erõs is volt.

A simson tuningra pedig külön boltok voltak berendezkedve. Volt aki még vízhûtést is csinált hozzá. De ezek alapból is drága gépek voltak, ha jól emlékszem kb. 50 ezer forintba kerültek, ami egy átlagpolgárnak akkor majd egy évi fizuja volt.

sako 2021.05.10. 11:54:19

"A simson tuningra pedig külön boltok voltak berendezkedve. Volt aki még vízhûtést is csinált hozzá. De ezek alapból is drága gépek voltak, ha jól emlékszem kb. 50 ezer forintba kerültek, ami egy átlagpolgárnak akkor majd egy évi fizuja volt. "

Attól függ, mikor. Mert a 80-as évek elején 12 ezerért már Csúzlit (MZ TS 125) lehetett kapni (ha nem jól emlékeznék, akkor bocs).

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2021.05.10. 12:41:25

A "csapágyas" nálunk gágyé néven futott. Csodálatosakat lehetett vele esni. Bőr nem sok maradt rajtunk egy egy gágyézással töltött délután után.

Wicked Belzebub 2021.05.10. 14:59:11

@midnight coder: nekem Mustang volt, meg a konyokcsobol is levagtam, de 50-nel tobbet az istennek sem ment. Az gyenge volt, mint a harmat, a 70-80-at kicsit szkeptikusan fogadom, vagy egy szep tuning utan elkepzelem…

Gyingizik 2021.05.10. 16:11:57

@sako: nem 77-ben? Én azért nem írtam, mert a fotón a 80-as évek motorjai láthatóak.
Amúgy tényleg robogó szerű volt, megbízható, erő is volt benne, de nehéz volt a kaszni az 50 cm3 motorhoz.
Azért olasz vagy japán robogó mellé nem tenném oda, ahhoz túl lomha volt. Még most is látok párat idős embereknél, de ezek nyilván ritkán használják és van idejük bütykölgetni.

sako 2021.05.10. 16:23:21

@Gyingizik: Izé... melyik hozzászólásomra írtad? Ha arra, hogy Schwalbét még 87-ben is lehetett kapni, akkor abban egészen biztos vagyok, határozottan emlékszem, mert 87-ben kezdtem motorozni (egy nálam is öregebb 125-ös MZ Trophyval), és emlékszem, hogy csodálkoztam, hogy a füredi Skálában még ki volt téve egy zsír új Schwalbe.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.05.11. 03:33:47

@Gyingizik: Pedig a Verhovináról még utca is van elnevezve, ott laktam a környéken 35 évig...
:-))
Szovjet biciklik: olyan 10 évesen volt egy zöld, ruszki, Erelikuas-8 típusú rettenetem.Egyszer elütöttem vele egy kutyát, jól oldalba, elég jó tempóval, lejtőn lefelé; németjuhász volt, de túlélte simán, elszaladt.
Nekem meg az első villa faszán elferdült, de aszzem a keréknek nem lett baja.Valahogy hazarángattam a roncsot, fater nekiállt, és visszahúzta simán a két kezével a villát a helyére.Talán picit káromkodott, de sikerült.Oké, hogy 2 méteres nagydarab ember (azóta én is ilyen lettem... :D ), de hát így visszagondolva nem lehetett valami nagy anyagminőségű az a villa.Végül is ment még egy darabig, aztán meg kinőttem, asszem csak 24-es kerekű volt.
Ami még így eszembe jutott közben, gyerekkori havernak volt egy endékás, veb fabrik minőségű "krómvanadium" csavarkulccsa, talán épp biciklihez adták.Volt benne egy kis hullám, de a térdemen szépen visszaegyengettem poénból.Nem 2 perc alatt, de egész jól kisimult.Lehettem már olyan 14 éves, meg vagy 180 cm magas, szóval volt valamennyi erőm, de hogy az a szerszám a büdös életben nem látott króm-vanadiumot, az is biztos...
:-))))
Szép volt, jó volt (dehogy...) az a korszak, de vissza ne jöjjön többet.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.05.11. 03:38:11

@Wicked Belzebub: jó, hát lehet, nem akarom elvitatni.Én fiatalabb vagyok, 85-6-7 körül biciklit kerestem (a motort semmilyen formában nem engedték a szüleim, lehet, igazuk volt...), ekkor voltam 13-14 és azt is alig lehetett kapni.De másoktól is olvastam ilyeneket nem egyszer, hogy mopedet, motort csak pult alól, feketén tudtak venni, stb, és hát miért hazudnának.
Biztos volt szórása a lehetőségeknek, időben is, meg térben is.

Gyingizik 2021.05.11. 08:12:28

@sako: Valahol olvastam, hogy 1980-ig gyártották, persze a szoc. kiskereskedelem bugyraiban simán elálldogálhatott évekig egy-egy új darab. A Trophy is legendás volt, az apósom gyakran áradozott róla!

Gyingizik 2021.05.11. 08:42:26

@geegee: Nagymuteromnak volt ilyen ruszki biciklije, ő sokáig használta. (Persze mert lassan ment vele, és ritkán.) Amúgy, ha szerelni kellett, a csavarja elnyíródott a tekeréstől stb. amiket te is írtál.
A Csepel viszont jó volt, minden rendesen illeszkedett mint az óramű. A Csepel túra bringámat azóta is sajnálom, nem volt benne sebességváltó, de ha tehetném, szívesen visszacserélném a mostani, alsó közép kategóriás mountain bike-omra.
A legendás szocialista cseh versenybringákat sajnos csak látásból vagy hírből ismertem.

sako 2021.05.12. 08:32:58

@Gyingizik: "A Trophy is legendás volt, az apósom gyakran áradozott róla!" A 125-ösöm, amit említettem, egy igazi agyrém volt, állandó látvány voltam az út szélén lerohadva... Ha a Moszkva térig eljutottam vele Hidegkútról, gond nélkül, akkor az már világraszóló ünnep volt...
Viszont utána vettem egy 250-es Trophyt, na az maga volt az álom, tíz év alatt egyetlen egyszer rohadtam le vele (Szegedről hazafele - de annak akkor generál lett a vége). Máskor mindig elvitt bárhova, hihetetlenül megbízható volt. Imádtam. Csak hát sajnos 11 év után ellopták... :-(
Nem tudom, hogy ez csak a szocialista iparon belüli szórás, vagy a 250-es ennyivel jobb konstrukció volt, gyanítom, hogy mindkettő valamilyen szinten...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.05.12. 16:20:48

@Gyingizik: Igen, nekem is Csepel volt utána, azzal sokkal kevesebb gond volt, szinte egyedül csak a pedál hajtókat csapszegje, ami egy eszetlen megoldás volt szerintem.Sokkal jobb a mai, ricnis, vagy négyszögtengelyes kialakítás.Már felnőttkoromban olvastam, hogy a Csepel biciklik osztrák licenszből származtak, talán még a Weiss Manfréd kezdte el gyártani őket, de ebben már nem vagyok biztos.
süti beállítások módosítása