Ceruzahegyezők a 70-es évekből 2.rész
2021. április 01. írta: ToyaHSW

Ceruzahegyezők a 70-es évekből 2.rész

ceruzahegyezo_10.JPG

Ahogy az ígértem nektek a következő hetekben vagy talán inkább hónapokban hetente egy-egy nap erejéig régi ceruzahegyezőket mutatok majd nektek.
Ahogy a sorozat első részében már említettem nektek, az én gyerekkoromban a ceruzahegyező minden gyerek tolltartójában megtalálható volt és elengedhetetlen kelléknek számított az iskolában. A gyártók persze igyekeztek a gyerekek számára érdekes és különleges ceruzahegyezőket gyártani, amivel egy kicsit feldobhattuk az iskolai órák hangulatát.
A ceruzahegyezők különböző változatai megvásárolhatóak voltak az írószerboltokban, de a trafikokban is lehetett különlegesebb darabokkal találkozni.

A sorozat első részében néhány érdekesebb veteránautós darabot mutattam be nektek, míg a mai napon különböző játékokkal felszerelt darabokat mutatok be nektek.
A ma bemutatásra kerülő hegyezők egy sorozat részeit alkotják, amiről megint nem tudom hogy mennyi részből állhatott.

A játékok többsége egyszerű türelemjáték, de akár szerencsejátékot is tudtunk játszani a padtársunkkal az egyik hegyező segítségével.
De akkor inkább haladjunk részletesen a bemutatással.

A ceruzahegyezők hengeres alakúak és mindegyik két jól elkülöníthető részből áll. Alul található a tényleges hegyező, míg felől átlátszó plexi alatt pedig az aktuális játék volt megtalálható.
Ahogy említettem mindegyik hegyező felső részében különböző játék kapott helyet.
Ezek közül az egyik egy klasszikus rulett volt, ahol volt lehetőségünk pörgetni és tippelni, hogy a fedél alatt található fém golyó milyen számon áll majd meg 1 és 12 között.

A sorozat további darabjai türelemjátékokat tartalmaztak.
Ezek közül az egyikben a golyókat kell a megfelelő színű furatokba juttatni. Ez a változat leginkább a trafikos türelemjátékokhoz hasonlít, amikor a bohóc vagy a bagoly szemének a helyére kellett a golyót begurítanunk.
A másik két változatban kapukkal ellátott körök játszák a főszerepet. Ezeken a körökön kellett átjuttatnunk a golyókat, hogy eljussunk a célunkig, ami az egyik esetben az volt hogy a középső körbe érjen mind a három golyó, míg a másik esetben minden körbe kellett egy-egy golyót bejuttatni.
Ahogy említettem a hegyező az alsó részen volt megtalálható, amit a ceruza kihegyezését követően le is tudtunk zárni. Ennek az ötletes megoldásnak köszönhetően nem esett ki a forgács a faragóból és elég volt a szünetben kiborítanunk a szemetesbe a hegyezőnk tartalmát.

Ahogy a képeken is láthatjátok ezek a hegyezők is kiváló állapotban maradtak meg, ami azért nem kis szó. Természetesen ezekkel az iskolai kiegészítőkkel is találkozhattok majd, de addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr6216487924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Walter_Dornberger · www.jagger.hu 2021.04.04. 04:09:57

Imádom a ceruzahegyezőket!
Én feleségül is vettem!

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2021.04.30. 22:33:49

Nekem az ilyen hegyezők a kedvenceim. Talán még hányódik a holmim közt egy ide illő darab: az átlátszó búra alatt dobókockák vannak, hasonló a funkciója az itt látható "rulett"-hez. Cserével jutottam hozzá, ennyire még emlékszem. A dobókocka egyébként is afféle fétistárgy nálam, de szerintem másoknál is. A visszapillantó tükörre akasztható plüss dobókockát is valamilyen létező okkal teremthette meg a névtelen mester. :-)
süti beállítások módosítása