Régi játékokkal is van munka 8. - 4.rész
2021. február 19. írta: ToyaHSW

Régi játékokkal is van munka 8. - 4.rész

majorettevwgolf_1_1.JPG

Ha péntek, akkor a szokásos játék felújítással foglalkozó rovat érkezik. Ahogy azt megszokhattátok ebben a rovatban különböző régi játékokat igyekszem ismét vállalható állapotba hozni.
Felújítottam már bolygókerekes kisautó, távirányítós játék, RC irányítású autót és számtalan márkájú kisautót is. Ezúttal ismét egy kisautó felújításába vágtam bele, ami nem más mint a 70-es években gyártott VW Golf 1-es, amit a Majorette készített.
A kocsi látott már szebb napokat is, de innen szép nyerni.
Az első részben külsőleg vettem szemügyre a kocsit és mértem fel a hiányosságokat, a második részben a szétszedéssel folytattam a sort, míg a harmadik részben a karosszériát igyekeztem rendbehozni.

A mai epizódban a műszerfalat és a hűtőrácsot is tartalmazó műanyag elemet rakom majd rendbe. Ahogy azt a szétszedéses képeken is láthattátok a játék ezen része műanyagból készült és bizony megsínylette a sok játékot.
A puha műanyag sok helyen karcos, sorján lett és nem kevés részen felgyűrődött vagy hiányzott néhány részlet a műanyagból is.
Ezek a problémák első sorban a hűtőrácsot érintették, hiszen ezt az alkatrészt érte a legtöbb igénybevétel az évek alatt.

Első lépésben alaposan lemostam az alkatrészt, majd a száradást követően a kiálló felesleges karcolásokat és felgyűrődéseket igyekeztem eltávolítani az oldalon már bemutatott csiszoló segítségével.
Miután ezzel végeztem nagyon pontosan láthatóvá váltak a műanyagban a hiányosságok. Az ilyen hibák kijavításához érdemes makettező tömítőpasztát használni, amivel remekül lehet pótolni a hiányzó 
A paszta felvitelénél annyira nem kell ügyelni a pontosságra, hiszen a felesleget úgyis le kell majd csiszolni. A száradást követően erre sort is keríthetünk. Igyekeznünk kell a műanyagot nem megsérteni, de a megfelelő formát visszaadni az alkatrésznek.
Ez egy igazi aprólékos, sokat pepecselős munka, de mindenképpen érdemes megcsinálni.
A megfelelő megmunkálás után amikor már jónak ítéljük az alkatrészt jöhet a festés. Érdemes itt is vékony rétegben festeni, hogy a részletek láthatóak maradjanak.

A száradást követően pedig lényegében egy teljesen megújult elemet kapunk, ami majd nagyszerűen feldobja a kocsink külsejét.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr316433142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása