Régi játékokkal is van munka 8. - 2.rész
2021. február 05. írta: ToyaHSW

Régi játékokkal is van munka 8. - 2.rész

majorettevwgolf_2.JPG

Ahogy azt megszokhattátok már az elmúlt időszakban a pénteki napokon különböző régi játékok felújításába igyekezlek benneteket beavatni.
Ebben a rovatban újítottunk már fel bolygókerekes, távirányítós, RC kisautókat és természetesen Matchbox, Metalcar, SIKU autók is a rovat keretében újultak meg teljesen. Ezúttal egy Majorette kisautóval a 70-es években készült VW Golf MK1-essel foglalkozom.

Az első részben kívülről vettem szemügyre a viharvert Golfot, amit szokás szerint a szétszedéses állapotfelmérés követ ebben az esetben is.
A Majorette kisautóját nem különösebben nehéz szétszedni. A kisautó elején az alvázat és a karosszériát egy pattintós szegecs tartja egyben, amit viszonylag egyszerűen szét lehet szedni egy kis feszegetéssel.
Itt érdemes vigyázni, hogy az amúgy sérülékeny műanyag alkatrészekben ne tegyünk kárt a bontás során. Miután a szegecset sikerült szétpattintani az alvázat és a karosszériát már csak szét kell választanunk egymástól.
A többi kisautóhoz hasonlóan itt is viszonylag egyszerűen kiszedhetőek az elemek, amelyek közül elsőként az utasteret, majd ezután az ablakot és belsőtérrel egybeöntött hűtőrácsot együtt kell kiemelnünk a játékból és ezt a két elemet csak a kiemelés után tudjuk szétválasztani.

Az alvázzal még most nem foglalkozom, erre majd a későbbiekben térek ki.

Ahogy a képeken is láthatjátok a karosszéria összesen négy elemből épül fel, amelyeket természetesen érdemes így szétszedve is alaposan szemügyre venni és az apróbb hibák felfedezése érdekében alaposan átnézni.
A Majorette VW Golf bizony egy sokat játszott kisautó volt, ennek megfelelően az egyes alkatrészek nem feltétlenül vannak tökéletes állapotban. 
A karosszéria erőteljesen kopott és itt elkerülhetetlen lesz a fémig történő tisztítás, majd az új festés. Ezt a játék ebben az állapotában vétek hagyni. Valószínűleg az oldalt valamennyire még látható Golf felirat eltűnik majd és nem lesz pótolva, de ez annyira nem tragédia, hiszen a kocsi készült ezen felirat nélkül is.
A szélvédő egyben van az első lámpákkal. Már kívülről is látszott, hogy csak az egyik lámpa van a kocsiban, de arra nem gondoltam volna, hogy ez az ablakokkal együtt lett kiöntve. Ez egy elég sérülékeny megoldás, de természetesen azért majd igyekszem az eredetivel megegyező módon pótolni ezt a letört darabot a játékon.
És akkor még az ablakokról nem is beszéltem, amelyek annyira karcosak mintha csak homokozóban játszottak volna a kisautóval. Egészen biztosan tudok majd rajta valamennyit javítani, de a játék ezen része biztosan nem lesz tökéletes a mély karcok miatt.
A hűtőrács és a belső tér bizony elég kopott állapotban van. Ez különösen igaz a hűtőrácsra, amire majd valamit azért ki kell találnom. Még nem tudom mi lesz az ideális megoldás ennek a résznek a felújítására, de szerintem simán menthető még ez az elem.
Az utastér viszont teljesen vállalható állapotban van, így lényegében a játéknak ez az egyetlen része, amit csak takarítani kell majd.

A felújítás első lépése valószínűleg a karosszéria lesz, aminek a jövő héten neki is veselkedek majd. Tartsatok akkor is majd velem!

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr3916417468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása