Horgász játék
2021. február 09. írta: ToyaHSW

Horgász játék

horgaszjatek_1.JPG

Ezúttal ismét egy régi játékot mutatok be nektek, amivel számtalan helyen és módon lehetett játszani. Ez pedig nem lesz más mint egy horgász játék.
A horgászatot mint sportot szerintem nem kell bemutatnom senkinek, hiszen a lényegét mindenki pontosan ismeri. A cél a játékban is a halak kifogása, amihez minden feltétel adott volt és akár többen is játszhatták versenyben a játékot.

A Horgász játékhoz tartozott nem túl meglepő módon egy horgászbot és néhány műanyagból készült fújt technológiával gyártott halacska is.
Mivel a játék műanyagból készült és a halacskák ennek köszönhetően lebegtek a vízen, így akár egy lavórban, a fürdőkádban, a standon, de akár szárazföldön is lehetett játszani a horgász játékkal.
A halacskák végén egy-egy gyűrű kapott helyet, amibe a horgászboton található horgot kellett beakasztani. Ez persze csak látszólag volt könnyű feladat, ugyanis a horog egy damilra volt felkötve, ami ide-oda mozgott és ez nehezített a halak kifogását.
A horgászbot szintén megérdemel néhány szót.
A bot szintén műanyagból készült és külön orsót is kapott. Erre az orsóra volt feltekerve a damil, aminek a végén a kétágú horog volt megtalálható.

A játékkal tényleg nagyon jól lehetett a szobában is játszani, de azért az igazi élvezetes játékmenetet a vízben úszó halak adták. Ez kellően nehezítette az aprócska műanyag játékok horogra akasztását és egyben remek móka és szórakozás is volt a horgászbottal bohóckodni és jókat nevetni a saját vagy a játékostársunk ügyetlenségén.

Sajnos a gyártóra utaló jelölést nem találtam sem a horgászboton, sem pedig a halakon, így nagyon örülnék ha valaki tudna információval szolgálni a gyártót illetően.
A játék ebben az esetben sem az enyém és valószínűleg hamarosan a Vaterán látjátok majd viszont.
Azért nosztalgiázásnak néhány képet megosztok veletek erről a játékról is, hátha kellemes emlékeket ébreszt fel bennetek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr4416421630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása