Efsi Toys katalógus 1975
2020. október 21. írta: ToyaHSW

Efsi Toys katalógus 1975

efsi_catalog.jpg

A mai napon egy újabb katalógus átlapozgatására bíztatlak benneteket. Ezúttal is egy kis történelmi utazást teszünk és meg sem állunk Hollandiáig, ahol az Efsi Toy készítette kisautóit.
Most az általuk gyártott kisautókhoz tartozó 1975-ös katalógust mutatom meg nektek.

Az Efsi Toysról előtte azért néhány szót ejtenék nektek. A céget 1959-ben alapították Limburg tartományban. A cég azzal a céllal jött létre, hogy a linburgi bányák bezárását követően a munkanélkülivé váló bányászok új munkát kaphassanak.
Ehhez az Efsi Toys tekintélyes mennyiségű támogatást is kapott.
A gyártó az első pillanattól kezdve kisautók gyártásával foglalkozott. Az első időszakban még Best-Box, később ESBA, majd ezt követően Efsi néven gyártották a játékaikat.
Az Efsi gyakran vásárolta nagyobb játékgyártóktól a kisautókhoz elengedhetetlen szerszámokat, ennek köszönhetően pedig gyakran tetten érhető az azonosság az egyes autókon. Az autók alváza fémből készült, míg a karosszériát általában műanyagból alakították ki.
Ennek köszönhetően olcsónak számítottak az Efsi játékok, amelyek bár nem voltak olyan szépek mint a Matchbox kisautók, mégis aranyosak és szerethetőek voltak.
A cég még mind a mai napig gyárt a gyerekeknek járműveket, de már Holland Oto néven.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr6016253396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2020.10.22. 06:36:03

"Az Efsi gyakran vásárolta nagyobb játékgyártóktól a kisautókhoz elengedhetetlen szerszámokat, ennek köszönhetően pedig gyakran tetten érhető az azonosság az egyes autókon. Az autók alváza fémből készült, míg a karosszériát általában műanyagból alakították ki."

Mutatnál erre példákat, mert semmi ilyet nem tapasztaltam.

ToyaHSW 2020.10.22. 21:11:16

@Sam. Joe: Az Efsi Ford Transit állítólag erőteljesen hasonlít a Zylmex Ford Transitjára és a Mercedes 280 kabriójuk a Matchbox hasonló játékára.
De ehhez Te igazából sokkal jobban értesz.
süti beállítások módosítása