SEGA Sonic Shadow Basketball
2020. szeptember 22. írta: ToyaHSW

SEGA Sonic Shadow Basketball

ssb_1.JPG

A mai bejegyzésben ismét egy olyan játékot szeretnék bemutatni nektek, ami még nem túlságosan idős, ám amikor megvásároltam erről fogalmam sem volt.
Ez egy igazi mellényúlás volt részemről még évekkel ezelőtt, de úgy tűnik végülis annyira nem tettem rossz lóra a SEGA Sonic Shadow Baskettball játékkal.

A játékot 2005-ben adta a McDonalds a Happy Meal menük mellé ajándékba - arról sajnos fogalmam sincs, hogy itthon is vagy csak más országokban, de a McDonalds látogatók erről majd szerintem felvilágosítást adnak kommentben.
A játék egy rendkívül egyszerű és igen apró méretű játék, amin természetesen megtalálható a SEGA logója és a klasszikus Sonic figurával kell a játékban kosárra dobni.
Ez persze nem egyszerű feladat, hiszen a kijelző mérete nem túlságosan nagy és ez megnehezíti a dolgot.
A játék gombokkal irányítható. Két gombbal lehet jobbra-balra mozgatni Sonicot, míg a piros gombbal dobhatunk kosárra. A sikeres pontszerzésben persze próbál bennünket megakadályozni egy védőjátékos.

A sikeres pontszerzések után a játék egyre gyorsul, így egyre nehezebb tudunk majd pontot szerezni. A játék három sikertelen kísérlet után ér véget.
Nem egy nagyon bonyolult játék, de a korai kvarcjátékok között sok hasonlóan egyszerű játék akadt.

Külsőre ami elsőre feltűnik az az aprócska kijelző és a játék műanyag házának érdekes formája. Ezen túllendülve és a játékot kézbe fogva tűnik fel, hogy bár sötét színű műanyagból készült a játék háza az mégis átlátszó lett, aminek köszönhetően egy kicsit betekintést nyerhetünk a játék belső felépítésébe is.
Persze sokat nem láthatunk, hiszen csak egy nyomtatottáramköri lap, néhány drót és a hangszóró válik láthatóvá. A játék hátsó részén egy csavar kitekerésével férhetünk hozzá a tartóban elhelyezett gombelemhez, valamit itt található a bekapcsolásra szolgáló tolókapcsoló is.

Az első játék előlapján található a kijelző, aminek 17x22 mm - ez lássuk be valóban aprócska, de mivel egy menü mellé kapták ajándékba a gyerekek, így a fő szempont az olcsóság volt.
A grafika azonban igazán remek az előlapon. Az előtérben Sonic látható, aki mögött egy kosárlabda pálya, labda és egy palánk is látható.
Ez lényegében mindent el is mond a játékról.

Amikor megvásároltam a játékot, akkor postaköltséggel fizettem érte olyan 4-500 Ft-ot. Egy 1 Ft-os aukción lett az enyém valóban 1 Ft-ért.
Azóta persze évek teltek el és gondoltam most bemutatom nektek a játékot. Persze előtte azért szétnéztem az interneten, hogy mennyiért is cserél gazdát jelenleg egy SEGA Sonic Shadow Baskettball. Nos meglepődve láttam a 15-20 dollár közötti árat.
Mivel ez is egy működőképes darab, így azt hiszem elmondható róla hogy az eltelt évek csak értékesebbé tették a játékot.

Természetesen eszem ágában sincs eladni a McDonalds játékot, hiszen majd a múzeumban ezzel a játékkal is találkozhattok majd, sőt a kipróbálására is lehetőségetek lesz.
Amíg azonban ehhez nem adottak a feltételek, addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr9116210790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása