A mi gyerekkorunk mesehösei 3.rész
2020. március 13. írta: ToyaHSW

A mi gyerekkorunk mesehösei 3.rész

679.jpg

Az utóbbi hetekben a régi mesékkel is igyekszem kellemes emlékeket felidézni benneteket. Az általam elkezdett sorozatban leginkább az Esti Mesék között megjelenő rajz és bábfilmek kaptak helyet, míg a második részben a leginkább hétvégi matinék műsoraiban feltűnő amerikai rajzfilmeket igyekeztem megidézni nektek.
Most a harmadik részben maradunk a külföldi rajzfilmeknél, hiszen ezekből sem volt hiány.
Igyekeztem ezúttal is néhány érdekes darabot összegyűjteni, amelyek között a komolyabb, a viccesebb és az ismeretterjesztő rajzfilmek is megtalálhatóak.

Tartsatok velem ezúttal is és idézzük fel együtt gyerekkorunk televíziós emlékeit!

969.jpg

A kép egészen biztosan sokatokban ébreszt kellemes emlékeket. Ez bizony az Egyszer volt...sorozat, ami számtalan darabból állt. Az első sorozatot 1978-ban készítették Franciaországban.
A sorozat legnagyobb erénye az volt, hogy szórakoztatva ismertette meg a gyerekeket számtalan érdekes dologgal, amelyek között megtalálható volt az emberiség története, a híres találmányok, amerika felfedezése, de még az emberi test rejtelmei is.
A figurák szórakoztatóak voltak és nagyon jól meglehetett különböztetni a rajzfilmben a jókat a rosszaktól.
Imádtam ezt a rajzfilmet és szerintem a gyerekek a mai napig értékelnének egy ilyen rajzfilmet.

ducktales.jpg

Ha mesékről van szó, akkor kihagyhatatlan a Kacsamesék sorozat, amit a Disney gyártott. A rajzfilm főszereplője Dagobert McCsip, a világ leggazdagabb kacsája, valamint három unokaöccse: Niki, Tiki, és Viki.
Az epizódokban központi szerepet kap a mesés vagyon és a szerencse tízcentes, amit a gonoszok mindig megpróbálnak megszerezni a zsugori Dagobert bácsitól.
A rajzfilm szórakoztató volt és vicces, de manapság sokan már csak arra emlékeznek hogy ezt a rajzfilmet szakították meg Antall József miniszterelnök halálakor.

unnamed_4.jpg

A TaleSpin lényegében a Dzsungel könyve spinoffjának számít, aminek főszereplője Balu a medve, aki ebben a rajzfilmben repülőgéppilóta szerepében tűnik fel és repül kalandról-kalandra.
A Disney által 1990-91-ben adásban került rajzfilm viszonylag gyorsan megérkezett a Magyar Televízió műsorába is, hiszen már 1993-tól élvezhették a gyerekek botcsinálta pilóta és barátainak kalandjait.
Nekem valahogy a zenéje maradt meg a rajzfilmnek, de ez ennyi év távlatából nem kis szó.

538.jpg

1988-ban érkezett meg az MTV2-re a Hupikék törpikék sorozat, amit Peyo alkotott meg és belga-amerikai koprodukcióban került a televíziók képernyőjére.
A törpöket nem kell különösebben bemutatni szerintem senkinek. A hupikék színű apróságok között a vezető Törpapa volt, aki a fiatalabb törpökre igyekezett a legjobb tudása szerint vigyázni.
Erre szükség is volt, mivel a gonosz Hókuszpók és macskája Sziamiaú minden megtett, hogy elkapja az apróságokat.
A törpök legnagyobb erénye az volt, hogy könnyű volt köztük kedvencet találni. Okoska, Ügyifogyi, Törperős, Költörp vagy Törpilla sok gyerek kedvence lett nagyon gyorsan.

755.jpg

A képen Chip és Dale - A Csipet Csapat című mese főhőseit láthatjátok. A főszereplő Chip és Dale nyomozóirodát alapít néhány barátjával és így keveredik elképesztő kalandokba.
A két figura közül Chip a komolyabb Indiana Jones öltözetében, míg Dale hozza a laza figurát a hawaii mintás ingében.
A sorozat természetesen a Magyar Televíziónak köszönhetően ebben az esetben is nagyszerű szinkront kapott, ami szerintem még dobott is a rajzfilmen egy becsületeset.
Bár felidézni ebből a rajzfilmből sem tudnék, de a zenére itt is emlékszem.

dzcdav0.jpg

Az elsüllyedt világok sorozat főszereplőit láthatjátok a képen. A francia gyártású rajzfilm első évada 1988-ban került adásba a hazai televíziók műsorán, amit a második évad gyenge 22 év (!) késéssel követett.
Árkádia lakóit a földrengés a föld alá temette, ahol folytatták az életüket. Azonban egy a napjuk beteg lett, így egy múzeumban próbálnak megoldást találni a problémára. Ekkor megalkotják Árkánát, akit a föld felszínére küldenek.
A kalandok az apró csapat kalandjait követik végig, ami néha szomorú, néha vidám, de mindig garantáltan érdekes.

time_masters_2.jpg

A képen az Idő urai című rajzfilm egyik képkockáját láthatjátok. A sci-fi rajzfilm a maga idejében a gyerekeket lényegében leszögezte a televízió elé.
Ennek a rajzfilmnek magyar vonatkozása is van, hiszen a Moebius által megálmodott környezetet a Pannónia Filmstúdió lelkes gárdája töltötte meg élettel. A rajzfilm története annyira bonyolult, hogy ebben az esetben a Wikipedia segítségére hagyatkozom inkább mint a saját szavaimra.

Claude a veszélyes Perdide bolygón szenved balesetet. Kisfia, Piel sértetlenül megússza. Claude segítséget kér egy különleges adóvevőn keresztül (Miki) barátjától, Jaffartól, aki űrhajóján egy bolygó szökött hercegét és annak húgát szállítja. Jaffar változtat az útiterven, és leszállni készül a Perdide-en, ami nagy kitérőt jelent a lopott kincseit mentő Matton hercegnek. A herceg aljas eszközökkel megpróbálja tőrbe csalni Pielt. Miután leleplezték szándékait, elzárják, de két felelőtlen gondolatlátó „mákvirág” megszökteti.
Jaffar a szökött bűnöző Matton herceg után ered, és leszáll egy bolygón, ahol mindketten az arctalanok fogságába kerülnek. Jaffar szerencsésen megmenekül, és a kis manócskák segítségével többedmagával visszatér a hajóra, ahol Jaffar barátja, Silbad, a vén űrmatróz várja, aki korábban csatlakozott a mentőakcióhoz. Silbad furcsa figura, akinek a gyermekkorát teljes homály fedi. Sok kalandon keresztül az Idő Urai a Perdide-et a múltba küldik. Az öreg Silbad, miután az űrnek egy az Idő Urai által megfiatalításra kijelölt zónájába kerülnek, idős kora miatt életveszélyes állapotba kerül. Kiderül, hogy Silbad nem más, mint Piel a jövőben.

Ha tehetitek nézzétek meg ezeket a rajzfilmeket és idézzétek fel az emlékeket a gyerekeitekkel!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr10015520214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása