Ritka és értékes régi játékok 5.rész
2020. január 27. írta: ToyaHSW

Ritka és értékes régi játékok 5.rész

Folytatom a már megkezdett sorozatot, amelyben ritka és értékes régi játékokat mutatok be nektek. Az elmúlt bejegyzésekben találkozhattatok milliós játékokkal, de az előző részben már egy kicsit bekukkantottunk a milliós ár alatt kínált játékok közé.
A legújabb részben egy kicsit még lentebb kerül a léc és már a fél millió forint körül megvásárolható játékok közül mutatok be nektek néhány érdekesebb darabot - ki tudja, hátha valakinél a padláson lapul egy ilyen értékesebb játék.

Tartsatok ezúttal is velem a régi játékok csodálatos világába!

s-l1600_9.jpg

A képen egy Bandai által gyártott Cadillac kisautót láthattok. Általában a Japánban készült játékok rendkívül jó minőségűek és korukat messze megelőzőek voltak.
Nincs ez másképp ennek az elemes Cadillacnek az esetében sem. A  kocsi a kormány benyomására dudált, az utastérben található két kapcsoló segítségével pedig irányítani lehetett. Mind előre, mind pedig hátra képes volt haladni a játék egy motornak köszönhetően, méghozzá két különböző sebességgel is.
A motor beindítása után a kocsin még a lámpák is kigyulladtak. Igazán szépen kidolgozott, lemezből készült játék, ami ráadásul ezzel a színnel igazán gyönyörű látványt is nyújt.
Az eladó a működőképes, eredeti dobozos játékért kicsit több mint 600.000 Ft-ot szeretne kapni.

s-l1600_10.jpg

A képen egy Schuco Varianto 3010-es készletet láthattok. Ha vagytok olyan szerencsések, hogy találkoztatok már a Lemezárugyár Sínautó játékával vagy esetleg hallottatok már róla, akkor tudhatjátok hogy ez a készlet pontosan azonos elven működött.
Itt egy lefektetett huzalpályán tudtak haladni a felhúzható autók, azonban a Schuconál nagyon figyeltek a körítésre is és számtalan extrával és több autóval igyekeztek feldobni a játékot.
Ilyen állapotban megmaradt készlet nem túl gyakori, ezért is mer az eladó 630.000 Ft feletti összeget kérni érte.

s-l1600_11.jpg

Ez egy USA-ban készült Ski Ride nevű játék. A J.Chein követte el 1955-ben és egy felhúzós szerkezettel ellátott lemezjátékról van szó.
A játék rendkívül egyszerű elven működött. Egy felhúzós szerkezet mozgatott egy kampókkal ellátott szerkezetet, ami a síelő figurákkal díszített aprócska kocsikat felhúzta a pálya tetejére, majd szabadon engedte azokat legurulni a lejtőn.
A lejtő alján ezt követően ismét beakadtak a kampós szerkezetbe a kicsinyke kocsik és ismét a pálya tetejére kerültek és ez így folytatódott egészen addig, míg az óraműves szerkezet le nem járt a játékban.
Ilyen szép állapotú játék sok gyűjtő számára kincseket ér és ezt tudja az eladó is, aki kicsit több mint 600.000 Ft-ot szeretne kapni a játékáért.

s-l1600_12.jpg

Ez a butácskán kinéző autó nem más mint egy Toyota Sport 800-as. A játékok világába az autót a gyereknek az Asahi készítette el lendkerekes változatban.
A lendkerekes kisautóért bizony manapság már elég komoly pénzeket kérnek az eladók. A képen látható hiánytalan, szép állapotban megmaradt eredeti dobozos darabért 579.000 Ft-ot szeretne kapni az eladó.
Ahogy nézem a képet, be kell vallanom hogy nekem egyre jobban tetszik a kocsi.

s-l1600_14.jpg

A képen a Masudaya által gyártott Communication Truck látható, ami egy elemes játék volt az 50-es, 60-as években. A szimpla egyszerű teherautó kapott egy szuper felépítményt, amit természetesen le is lehetett szedni a teherautóról.
Ezzel a felépítménnyel a gyerekek morze üzeneteket tudtak küldeni egymásnak a két állomást összekötő dróton keresztül.
Igányesen elkészített szép grafikával díszített játékról van szó, aminek ez a változata szép állapotban, eredeti dobozzal maradt meg. 
Az eladó ennek megfelelően szabta meg az árat is, ami 499.000 Ft-ra jött ki.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr2915431680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása