Vörösmarty játékhajó
2019. október 09. írta: ToyaHSW

Vörösmarty játékhajó

vorosmarty_1.JPG

A mai napon ismét egy régi hazai játékot mutatok be nektek a 80-as évek második feléből. Természetesen az akkori játékokhoz hasonlóan ez is műanyagból készült, a megszokott kisipari megoldásokkal.
Ezúttal egy vízen úsztatható hajót, a Vörösmartyt szeretném bemutatni nektek.

Persze előtte egy kis történelmi lecke. A szocialista érában még létezett olyan, hogy magyar tengeri hajózás. A MAHART flottájában számtalan hajó teljesített szolgálatot, ami annyira megihlette a MTV gárdáját és Vitray Tamást, hogy leforgatták a Tengerre magyar sorozatot is, ami nagy népszerűségre tett szert.
A MAHART flottájának utolsó hajója az 1982-ben átadott Vörösmarty volt, ami természetesen kellően megihlette a játékgyártókat is, így készülhetett el ennek a hajónak a játék változata.
A műanyagból készült játék igazi klasszikus darabnak számít, így a mai napon ezt szeretném bemutatni nektek.

A hajó sok apró és érdekes részlettel szolgál, amit igyekszem majd bemutatni nektek.
Az első ami kézbe véve azonnal feltűnik az a játék súlya. Nem voltam rest és lemértem a műanyagból készült hajót, ami 21 dkg volt. Ez elsőre komoly meglepetés volt a számomra, de a későbbiekben fény derült a titokra, amit később meg is osztok majd veletek.
A hajó amúgy egészen szépen ki lett dolgozva. A fekete hajótest oldalán a Hungary Line levonó kapott helyet mind a két oldalon. Ehhez az alsó részhez kapcsolódik a szokásos pattintós megoldással a hajó felső része.
A fedélzeten természetesen minden fontos elem megtalálható. Az irányítórészen levonóval még az ablakok is jelezve lettek, sőt még a hajó kéményén is helyet kapott egy nemzeti színű matrica. Az első részen szerintem a rakomány található felette a daruval, míg előtte egy rúd kapott helyet.
Bár úgy tűnik egy rúd hiányzik a kémény elől, ennek ellenére közel teljesnek mondható a hajó.
A színösszeállítás látványos és összeillő. Amúgy két változatban készült a hajó összesen, de ezeken csak a rakomány színe változott, ami vagy piros vagy pedig zöld volt.
Természetesen a fedélzet első részén oldalt a Vörösmarty feliratot is megtalálhatjuk, míg hátul az 1988-as szám kapott helyet. Valószínűleg ez a játék gyártási évét is takarja.

Ahogy említettem mindenképpen szeretném veletek megosztani, hogy miért is nyom ez a műanyag játék több mint 20 dkg-ot.
Erre szétszedéskor jöttem rá, amikor az alsó részben egy speciálisan elhelyezett vaslemezt találtam. Ez a játéknál lényegében helyettesítette a tőkesúlyt és ennek a lemeznek köszönhetően tudott a játékhajó a vízen elég stabil maradni.
Nagyon régen szemeztem már ezzel a hajóval, de valahogy soha nem futottam bele igazán jó állapotú darabba egészen eddig a pillanatig. Most megláttam és viszonylag olcsón sikerült is megmentenem a gyűjtemény számára.

Természetesen a múzeumban Ti is találkozhattok majd reményeim szerint ezzel a kinccsel, amit bár megúsztatni valószínűleg nem tudtok majd, de megcsodálni és kézbe fogni igen.
Amíg azonban erre nincs lehetőség, maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr1815209304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2019.10.12. 08:07:09

Mekkora királyság! Ez nekem teljesen kimaradt.
"Ez a játéknál lényegében helyettesítette a tőkesúlyt"
Nem ezt hívják ballasztnak? Nem tudom, hajókban (sem) vagyok büfé.