Fa építőjáték
2019. szeptember 26. írta: ToyaHSW

Fa építőjáték

epitokockafalu_7.JPG

Elég sok fából készült régi játékot mutattam már be nektek az oldalon, de vannak olyanok amelyek még engem is megtudtak lepni.
Ilyen volt a Nyíri Tihamértól kapott fából készült építőkocka, amit az tesz teljesen egyedivé hogy az elemekből egy egész kis falut feltudtak építeni a gyerekek. Sajnos a gyártó számomra ismeretlen, de bízom egy kicsit bennetek hogy akad köztetek olyan aki felismeri a játékot és van fogalma róla mikor és ki készíthette.

Ahogy említettem ez egy fa építőjáték, amiből különböző épületeket lehet felépíteni. Ehhez nem is kell különösebben nagy dolgokat elképzelni, hiszen néhány különböző méretű téglatest és háromszög alapú hasábra volt szükség.
Persze ebben a játékban még más kiegészítések is helyet kaptak, de a lényeget ezek az alapvető testek adták, ugyanis a házakat ezekből lehetett felépíteni.
Hogy a gyerekek ne csak elképzelni tudják az épületeket a gyártás során a különböző méretű téglatestekre felfestették a házak ablakait és ajtóit is, aminek köszönhetően szinte élettel teltek meg az aprócska kockák.
A gyártó nem ragozta túl a dolgokat, a házak alsó része maradt minden esetben fa színű, míg a tetők kaptak kék, zöld és piros festést. Ennek köszönhetően egészen változatos utcaképeket lehetett kirakni.

Az utcakép fontos ennél a játéknál, hiszen a változatosság nagyon fontos volt. Ezért különböző kiegészítők is bekerültek a játékba, természetesen fából.
Találkozhattak a gyerekek személy és teherautóval, kutyaházzal, fákkal és egy egész kis állatsereggel, amelyek között volt kutya, tyúk, ló és tehén is. sőt még embereket is készítettek a játékhoz.
Igazából a játékot maga az építés jelentette és az aprócska figurák mozgatása.

Mint említettem eddig nem találkoztam még ilyen játékkal, de számomra a fényképezéshez igazi öröm volt összerakni az elemeket.
Az utcakép megalkotása egészen jól lekötött engem is. Próbáltam figyelni az egyes részletekre és tényleg összehozni egy kicsinyke falu utcácskáit (persze ez nem sikerült tökéletesen, de azért én elégedett voltam az eredménnyel).
Eltudom képzelni, hogy az egészen kicsi gyerekek mekkora örömüket lelhették a játékban, ami igazán szép állapotban maradt meg. Persze hiányoznak elemek egészen biztos, de szerintem így is egy nagyon klassz és érdekes játék.

Természetesen ezzel a kinccsel majd a múzeumban is találkozhattok, de addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr7715173912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása