Sci-Fi játékok 4.rész
2019. szeptember 23. írta: ToyaHSW

Sci-Fi játékok 4.rész

A sci-fi játékok mint ahogy már említettem több bejegyzésben is, hatalmas népszerűségnek örvendtek a 60-as, 70-es, sőt még a 80-as években is.
Ez első sorban a fantasztikus filmek megjelenésének volt köszönhető, de komoly szerepet játszott a játékok népszerűségében az akkor még gyerekcipőben járó űrhajózás is.
A robotokról és az űrjárművekről már esett szó több bejegyzésben is, így most áttérek a fegyverekre. A fegyverek területén is igyekeztek nagyot alkotni a tervezők, bár ennek sok esetben gátat vetett, hogy a fegyvereknek kézbe kellett illeni és a funkciójuk is viszonylag kötött volt.

A mai és a jövő héten esedékes bejegyzésben azért igyekszem erről a területről is összeszedni nektek néhány érdekes régi darabot.
Lássuk...

cosmic_mars_pistol_sweden.jpg

MARS Pistol - Ezt a játékot Svédországban készítette a Bambola nevű cég. Már maga a fegyver sem egy szokványos darab, de hogy extraként egy szemüveg is tartozik hozzá az már tényleg különlegessé teszi a játékot.
Azért el tudom képzelni ahogy ilyen szemüvegekben, fegyverrel a kezükben rohangáltak a gyerekek. Nem kicsit lehetett vicces látvány.
A játék elemes és a végén fényt bocsát ki magából és ráadásul egy alternatív felhelyezhető lencse is tartozik hozzá.

arrow_launcher_space_gun_japan.jpg

Arrow Launcher - A Japánban gyártott játékot a Matsushiro követte el és van rajta minden extra amit egy űrfegyvertől el lehet várni.
Természetesen tapadókorongos lövedékek alapnak számítanak, de a pörgettyű már extraként került fel a játékra. A ravaszt meghúzva a tapadókorongos lövedék elindult a cél irányába, míg a pörgettyű felszállt a játékról.
Érdekes lehetett az életben, a doboz pedig grafikailag igazi klasszikus.

astronaut_space_gun_hong_kong.jpg

Astronaut Space Gun - Ez is egy igazán érdekes fegyver, ami hangot és fényt is adott ki magából. Egy lendkerekes szerkezet található a belsejében és tűzkő, ami a futurisztikus fényhatásokról gondoskodott.
Az igazi érdekesség azonban az oldalán található három fogaskerék, ami a ravasz húzogatásával egyszerre forogni kezdett.
Természetesen ez a játék is a távol-keleten készült, pontosabban Hong-Kongban :)

comet_gun_ty_taiwan.jpg

Comet Gun - Természetesen mint annyi más sci-fi játék, ez is a távol-keleten készült. A Taiwanon gyártott játék itt is a szokásos rugós szerkezettel volt felszerelve, ami tapadókorongos lövedékeket juttatott a célba.
Az egyetlen extra rajta a radarhoz hasonló szerkezet a fegyver felső részén, ami nem bírt jelentőséggel viszont nagyon jól mulatott.

big_x_machine_gun_0.jpg

 

Big X Machine Gun - Ezt a játékot a japán Tada cégnek köszönhetik a gyerekek. A születésénél gondolom úgy voltak vele a gyártók, ha a földön lehet letámasztható géppuska, akkor az űrjátékok között ilyen miért is ne kaphatna helyet.
Természetesen ahogy a képen is láthatjátok támasztékkal, rendes markolattal készült. Elemes játékról van szó, ami hangot és fényt is adott ki magából, valamint az oldalán látható sárga részen úgy tűnt mintha a lőszer folyamatosan kerülne a fegyver csövébe.
Az 52 cm-es mérettel rendelkező játék biztosan nagyon népszerű volt a gyerekek körében.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr8215160630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása