Régi számítógépes játékok
2019. július 08. írta: ToyaHSW

Régi számítógépes játékok

Emlékszem gyerekkoromban nagyon sok időt töltöttem öcsémmel együtt a ZX Spectrum képernyője előtt. Ennek persze általában a tanulás látta a kárát szüleink 'nagy örömére', de bennünket valahogy jobban lekötött Moszkva elintézése mint a matematika világának még tökéletesebb megismerése.
Úgy gondoltam, hogy ha már szenteltem bejegyzést a régi számítógépeknek, akkor egy bejegyzést megérdemel néhány kultikus játék is, amelyekkel én gyerekkoromban nagyon szívesen játszottam.

Ez a lista nagyon szubjektív lesz és egyáltalán nem teljes, de szerintem kommentben majd Ti is leírjátok mi is volt a kedvenc játékotok a régi időkben.
Tudom ez nem kézzel fogható játék, de mivel a 80-as évek részét képezték már a 8 bites gépek, így szerintem ez is belefér a retro játék vonalba.

Indítsuk akkor a magnókat és nézzük milyen játékokkal is játszottunk egykoron a számítógépeken.

cover.png

Raid Over Moscow - Itthon igazi klasszikusnak számított Commodore 64-en, ZX Spectrumon, Enterpriseon az amerikai Carver testvérek által készített és az U.S.Gold által forgalmazott Raid Over Moscow.
Ez a népszerűség persze első sorban annak volt köszönhető, hogy városi legendaként az a hír kísérte idehaza a játékot, hogy be van tiltva - ez persze elég nehéz lett volna, hiszen itthon hivatalosan soha nem is forgalmazták a játékot.
A Raid Over Moscow lényegében egy minijátékokból felépített program volt, ahol különböző feladatokat kellett végrehajtanunk. Persze ezek mindegyike valami akció volt, de ezt egyáltalán nem bántuk.
A program alapból nagyon nehéz volt, így tényleg nagyon sokat kellett szenvedni, amíg a játék lezárásáig eljutottunk. Sokszor még iskola előtt is ezzel kísérleteztünk otthon a testvéremmel.

620px-boulderdash1tapecover.jpg

Boulder Dash - Ismét egy olyan klasszikus amivel tényleg napokat, sőt heteket el lehetett szórakozni és szinte minden gépre elkészült az átirata. Ez a játék a Boulder Dash, ahol egy labirintusban bolyongva kellett összegyűjteni a gyémántokat időre, majd pedig a kijáraton keresztül elhagyni az útvesztőt.
A dolgunkat nehezítették a mozgásunkra legördülő sziklák, így nagy odafigyeléssel és logikus lépésekkel lehetett csak sikerrel járni.
Szerintem erre a játékra is sokan emlékeztek vissza szívesen.

manicminer_softwareprojects.jpg

Manic Miner - Ezt a játéknevet is szinte minden 8 bites számítógépeken felnőtt gyerek ismerte. Az ugrálós, sok ügyességet és odafigyelést igénylő játékban különböző tárgyakat kellett összegyűjteni a pályán, majd az ajtón keresztül távozni onnan.
Az eredeti játékban 20 szint várt bennünket, de nem volt okunk aggódni, mert kis idő elteltével sokkal komolyabb helyszínekkel, de azonos főszereplővel érkezett a Jet Set Willy sorozat amivel ismét órákat, napokat, sőt heteket tölthettünk el.

lastninja1_c64.jpg

Last Ninja - Mivel minden játék kultikus az általam választottak közül, így már nem csépelném el jobban ezt a szót. Szerintem aki egyszer játszott ezzel a játékkal az soha nem felejti el.
Különlegesen szép grafika, érdekes nézet és még érdekesebb játékmenet jellemezte a Last Ninját, amivel tényleg rengeteg időt el lehetett tölteni.
A Spectrumosok persze irigyelték a Commodore 64 játékosokat, akik szebb és valamivel gyorsabb grafikával gyilkolászhattak.

dhhcvocw0aauqu2.jpg

Lode Runner - 1984-et írtunk amikor a Lode Runner megérkezett az ismertebb számítógépekre. Egy mászkálós ügyességi játékról volt szó, ahol a gyorsaságon kívül a szerencse és a logikai érzék is sokat számított.
A feladatunk a pályán található téglák összegyűjtése volt, amiben az ellenfelek próbáltak bennünket megakadályozni. Egyetlen fegyverünk az ásás volt, amivel könnyedén csapdába ejthettük az elfogásunkra igyekvő karaktereket.
Lehetett itt létrán mászkálni, leesni, sőt még kötélen is függeszkedhettünk.
Addiktív játék volt, így szinte természetesnek számít, hogy több folytatást is kapott a Lode Runner.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr1814917788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zozosoft 2019.07.09. 10:58:34

Raid Over Moscow egyike a legkorábbi Enterprise programoknak, egész pontosan a 029-es kazetta az. De érdekes módon az 1987-es Centrum katalógusból, pont ez az egy játékprogram kimaradt :-)
Persze kalóz másolatban mindenkinek meg volt :-) Gyári eredeti példányt 2006-ban sikerült Ebayezni Angliából.

midnightcoder2 2019.07.11. 09:40:26

@Zozosoft: KISZ gyûlések után kifejezetten jó volt játszani vele.

2019.07.11. 21:47:51

Jetpac, Atic Atac?

bati67 2019.07.11. 22:19:55

@népszopás: inkább Impossible Mission!!! :-)

2019.07.11. 22:47:05

@bati67: régi szép idők, most meg van sokszáz szuper játékom, oszt mind untat

midnight coder 2019.07.12. 11:54:10

@népszopás: Ma már max. az indie/mobil kategóriában találsz egyedi dolgokat. Ha egy-két ember fejleszti a játékokat akkor könnyebb kreatívnak lenni, mint amikor egy stúdió egy holloywoodi film árából fejleszt és a grafikusok lemodellezik a fél bolygót. Ilyenkor a managerek elég kis eséllyel kockáztatnak. Más kérdés, hogy az áruházak meg tele vannak a kicsi indiaiak, kínaiak százhúszezredik tower defense klónjaival.

Gergő Lovász 2019.07.12. 23:13:26

Igaz, hogy nekünk C64 volt, de a Boulder Dasht mi is gyűrtük, bár nehéz játék volt. Sok-sok évvel később (és persze emulátoron) jutottam el odáig, hogy nem döglöttem meg az első 6-8 pályán.

bati67 2019.07.12. 23:40:58

@népszopás: Sajnálom! (hogy untatnak) Nekem jó kikapcsolódás (és szórakozás) pld. kétszer végignyomni a Bruce Lee-t... vagy ha több időm van, akkor az Imp.Mission-t... vagy a Raid over Moscow-ot... És a kvarc játékaimmal is szeretek játszani! :-) Most épp a Runaway a kedvencem (gyártó: Gakken).

2019.07.13. 08:39:34

@midnight coder: @bati67: lehet félreértettetek; azt próbáltam leírni, hogy gyerekként amilyen jót játszottam ezekkel, mit nem adtam volna azokért a mai játékokért, amikkel ma rendelkezem (Civ6, Elite, stb)

Komojtalan 2019.07.13. 08:55:35

A Boulder Dasht mindenki szerette, de (gondolom) nem sokan játszották végig. Az eleje jó volt, de amikor a mozgó akármikre kellett rádobni egy sziklát sokak kedvét elvette. Nem tudták eldönteni hogy logikai vagy ügyességi játék legyen. Nekem is úgy maradt meg hogy jó játék, de a 10. szintnél soha nem jutottam tovább, de inkább addig sem. Last ninjáról a gőrbe lábú ninja ugrik be a CoV címlapjáról és főleg a levelezési rovatból. A Jet set willyk is egy végigjátszhatatlan játékoknak maradtak meg, a YT -n van végig játszás, de el nem tudom képzelni hogy ezt sokan megtették.
süti beállítások módosítása