Kínai MF 763 versenyautó
2019. január 21. írta: ToyaHSW

Kínai MF 763 versenyautó

mf763_2.JPG

A mai napon ismét egy kínai játékot mutatok be nektek. Ezúttal az MF 763-as számot viselő lendkerekes kabriót szeretném megismertetni veletek. A kínaiak MF 763 Friction Racing Car néven forgalmazták a játékot, legalábbis a dobozán ez a felirat volt olvasható a játéknak.
Szerintem a versenyautóhoz nagyon kevés köze van ennek a járműnek, hiszen az utas és a sofőr még csak sisakot sem visel, de mivel rajtszám van az oldalán nevezzük jóindulattal versenyautónak :)

A játék valamikor a 70-es évek végén készült és több színben is gyártották. Készült bordó, kék és zöld színben is. A színekkel együtt a rajtszám is változott, így 1-es, 3-as és 5-ös számozással készültek a versenyautók.
Mint a kódnévben szereplő MF-ből tudhatjátok már, hogy ez egy lendkerekes autó. A kínai játékoknál nem volt szokatlan, hogy az első kerekek kerültek meghajtásra, így ebben az esetben is ezzel a megoldással találkozhattunk.
Ennek különösebb jelentősége nincs, itt pedig egyszerűen csak elől volt hely a lendkerekes szerkezet elhelyezésére.

Természetesen ez a lemezjáték is nagyon szép ki lett dolgozva eredetileg. Nagyon adtak a külsőre, ennek megfelelően áramvonalas karosszéria, emberkék, szép dísztárcsák és osztott szélvédő várta a gyerekeket.
A működésben is volt egy aprócska csavar, ugyanis a lendkerék mellékesen egy aprócska tengelyt is meghajtott, aminek köszönhetően az autó kattogó hangot adott. Ennek persze biztosan nagyon örültek a szülők :)

A hozzám került változat elég leharcolt állapotban érkezett. Ez annak volt köszönhető, hogy az MF 763-asnak nagyon sok gyenge pontja volt. Ezen a játékon szinte az összes gyenge pont megadta magát.
Hiányzott a szélvédő, a műanyagból készült első lámpaburák elvesztek és a kormány is letört.
Ezeknek a hiányosságoknak egy részét sikerült pótolnom. Ha nézegetitek a 3D részt, akkor ott láthatjátok hogy néhány alkatrészt már elkészítettem a játékokhoz. Szerencsére a próbaképpen kinyomtatott Lemezárugyáras kormánykerék tökéletesen megfelelt ide is és a lámpaburák helyett is nyomtattam valami hasonlót műanyagból (ez utóbbi persze nem tökéletes.
A szélvédőt még nem pótoltam, de elképzelhető hogy valamikor azt is megteszem majd.

Szerintem így is érdekes a játék és nagyon örülök, hogy bekerült a gyűjteménybe és ezzel tovább bővült a kínai játékokat bemutató rész.
Természetesen Ti is megnézhetitek és kézbe foghatjátok majd ezt az autót is, de amíg nincs erre lehetőség maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr8914580948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.