Trafikos műanyag kisautó
2017. december 15. írta: ToyaHSW

Trafikos műanyag kisautó

muanyagtrafikauto1.JPG

Ezúttal egy aprócska műanyag kisautót szeretnék bemutatni nektek a gyűjteményből - mert bizony ezekből is van néhány és a következő napokban be is mutatok majd pár darabot.
Egy trafikos műanyag kisautó esett a választásom, amit véletlenül találtam otthon és kellően réginek is gondolom.
Kicsit furcsa szerzetnek tűnik a piros műanyagból készült kisautó, hiszen szemből leginkább egy Mercedes W120-ra emlékeztet engem az autó, aminek még talán oldalt is megvan a formája, azonban ez az egész hátul egy kicsit megbicsaklik.
Persze annyira nem is érdekes a típus, hiszen alsó hangon olyan 40 éves játékról beszélünk (bár szerintem több), amit bármelyik trafikban meglehetett vásárolni.

A kocsi méretei nem túl nagyok, a hosszúsága 6 cm, míg a szélessége alig 2.5 cm. A kidolgozás nem túl részletes és az alváz helyén csak a kerekek rögzítésére szolgáló tartókat láthatjuk, amiben pattintással kerültek be a futóművek.
Természetesen ennek a kocsinak sem voltak már meg a futóművei, így ezeket egy jóval fiatalabb játékból emeltem át ebbe a ritkaságba.

A gyártóról nem tudok nektek írni, hiszen semmi utalás nincs a kocsin erre. Remélem valakinek vannak ilyen információi és meg is osztja majd velem hozzászólásban.
A múzeumban természetesen ezt az autót is láthatjátok és kézbe vehetitek majd, de addig maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr6613504267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.