Plasticart Ferrari
2017. augusztus 21. írta: ToyaHSW

Plasticart Ferrari

plasticart-ferrari1.JPG

Néhány napja az egyik blogposztnál említettem, hogy egy komolyabb játékcsomagot vásároltam viszonylag kedvező áron, amiből igazából egy autó keltette fel a figyelmemet.
Ezúttal ezt az autót mutatom be nektek, ami egy Plasticart Ferrari volt.

A Plasticart cég nevét manapság már inkább a modellesek ismerik, pedig a 70-es, 80-as években még jelen voltak a játékgyártásban is az NDK cég munkatársai.
Ha visszanéztek az oldalon, akkor láthatjátok már megosztottam veletek egy Plasticart lendkerekes autót, ami a Wartburg 353W Kombi változata volt.
A cég kínálatában szerepelt még az Opel Record, a Skoda 100R, a Skoda S706, egy kitalált dömper és a Ferrari is.
Minden kisautó 1:30-as méretarányban készült, így egészen szép kollekciót lehetett összehozni a lendkerekes játékokból a 80-as években.

A Ferrari amit most szeretnék bemutatni nektek felnyitható motorházzal és csomagtartóval készült. Eredeti állapotában kárpitozott csomagtartó és motor is volt benne.
A színek igazán változatosak voltak kék, fehér, világoskék, sárga, barna, piros, narancsságra, zöld, neonzöld és ezen színek kombinációjában is készült a kisautó. A lökhárítók és a lámpák krómozott műanyagból készültek, ami kicsit különlegesebbé tette a Ferrarit.

Az általam vásárolt változat persze közel sem tökéletes. A csomagtartó fedele alapból hiányzott a kocsiról, míg a motorháztetőt felnyitva csak a motor helye látszik benne.
A csomagtartó fedelet pótoltam rajta, igaz így nem nyitható de legalább meg van. Motort is tudtam volna rakni bele, de hasonló méretben csak V8-as motor van itthon elfekvőben úgy gondoltam maradjon inkább üres a motortér. Sem stílusában, sem kidolgozásában nem illett volna a játékba az itthon talált motor.
A lendkerék szerencsére tökéletesen működik benne és az autó is szépen szalad. A figyelmesebb látogatók észrevehetik, hogy az egyik dísztárcsa is hiányzik a kocsiról, amit szintén nem tudtam pótolni.

Örülök, hogy van egy ilyen a gyűjteménybe és méltó helyére kerül a lendkerekes autó között a polcon.

Remélem egyszer majd Ti is kézbe foghatjátok ezt a különlegesen szépen kidolgozott műanyag autót majd a múzeumban.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr7012770022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása