BAM Szovjet holdjáró
2017. április 26. írta: ToyaHSW

BAM Szovjet holdjáró

bam1.JPG

A Norma cég játékairól már több bejegyzést is olvashattatok. Az egykori Szovjetunió egyik legnagyobb játékgyártója szinte minden területen jelen volt.
Készítettek távirányítós és elemes autókat, lendkerekes lemezjátékokat és műanyag játékokat is.
Ezúttal egy elemes holdjárót szeretnék bemutatni nektek, ami a BAM nevet viseli.

A játék érdekessége, hogy lényegében egy 8 kerekű dömperről van szó, amit a kidolgozása tesz igazán különlegessé.
Mivel nem távirányítós játékról van szó, ezért összesen előre-hátra tudott haladni a jármű, azonban a kerekek szabad mozgásának köszönhetően szinte mindenen át tudott mászni. A Norma tervezői kicsit szabadjára engedték a fantáziájukat, aminek köszönhetően érdekes iker kabint kapott a jármű.
Ez a játék legérdekesebb része. A jármű elején egy hatalmas BAM felírat díszeleg, míg az iker kabin mögött egy kúp alakú búra és a billencs rész található.
A billencs részét a járműnek egy karral lehetett állítani, ami meglehetősen nehezen üzemel, míg a színes kúp alakú búra egy égőt takar.

Az elem a játék belső részében kapott helyet, amit a felső rész lepattintását követően tudunk behelyezni. Ezzel a jármű máris menetkész állapotba kerül és már csak a hátsó részen található kart kell elmozdítanunk az induláshoz.

A most bemutatott példányhoz rendkívül olcsón jutottam hozzá. Ennek oka a mindent átevő rozsda volt. Sok tisztítás után a játék motorja már üzemképes, azonban a kapcsoló elmozdítására még nem igazán reagál, de csak idő kérdése, hogy ismét régi fényében tündököljön ez a csodálatos játék.

Ha tetszik hasonlót Ti is beszerezhettek. Alkalomszerűen a Vaterán is ráakadhattok egy-egy szebb példányra, de az Ebay-en mindig találhattok belőle 30-40 dollár+posta áron.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr3112451157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.