Ma egészen 1970-ig repülünk vissza az időben. Ekkor adta ki az ITES cég a gyerekeknek szánt Fiat 2300-as távirányítós változatát.
Az autó az akkori nyugati filmek gyakori szereplője volt, így egy kicsit minden gyerek átélhette az üldözéseket és az akció jeleneteket a 120 koronáért megvásárolható játék segítségével.
A kisautót négy színben gyártották. Készült feketében, zöldben, pirosban és sárgában is, de igazából nekem még csak feketével sikerült találkoznom.
A kocsihoz eredetileg a fém klasszikus ITES távirányító tartozott és a bowdenes megoldás is a gyártól megszokott volt.
Az általam beszerzett darab rettenetes állapotban volt. A távirányítója hiányzott, a kocsi nem működött és a duda sem szólt benne.
A javítás ennek megfelelően tisztítással, motorcserével és forrasztással indult. A legnehezebb feladatnak a távirányító pótlása volt, ami szinte lehetetlen. Sajnos eredeti változattal nagyon ritkán találkozni, így egy elfekvő PIKO távirányítót kapott a kisautó.
Természetesen a javításoknak köszönhetően mára tökéletesen üzemel. Megy előre-hátra, kanyarodik és természetesen dudál is.
A képeken érdemes figyelnetek a részletes kidolgozásra és arra, hogy közel 50 elteltével is milyen szép állapotban vannak még az egyes alkatrészek.
Természetesen a gyűjtemény távirányítós autók részén kapott helyet a játék, amit remélem majd Ti is megnézhettek és kipróbálhattok majd egyszer.
Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!