Anker AUDI 100 Avant LSE
2016. április 24. írta: ToyaHSW

Anker AUDI 100 Avant LSE

audi1.JPG

Az Anker cég nevét ismeri mindenki az oldal látogatói közül. Az egykori NDK cég szinte ontotta magából a játékokat a 60-as évektől kezdve.
A távirányítós játékok mellett a cég profiljában helyet kaptak a lendkerekes autók is, amelyek közül többet bemutattam már nektek. Ezúttal az AUDI 100 Avant LSE-t mutatom be nektek, amit Cságoly Tamás ajánlott fel a gyűjteménybe.

A játék 1977 és 1982 között volt gyártásban, ami idő alatt több színben is beszerezhető volt. A kisautó készült piros, sárga, kék színekben és még egy barna változatról is találtam képet (ez utóbbi lehet, hogy nem eredeti szín volt).
A méretarány 1:25-ös, ami pont elégnek bizonyult a viszonylag igényes kidolgozáshoz. A kisautón vannak első és hátsó lámpák, szépen kidolgozott lökhárítók, logók és feliratok és egy felrajzolt tolótető is.
Az utastér persze közel sem tökéletes, hiszen csak az első két ülésre és annak környékére fordítottak figyelmet az NDK fejlesztők, így a hátsó ülések helyét hiába is keressük.
A lendkerék a szokásos módon fekve került itt is elhelyezésre, aminek köszönhetően nagyon szépen fut az autó 40 év elteltével is.

A Tamástól érkezett játék elég viseletes volt. Gyerekként nem sajnálta róla a matricákat, de hát én is pontosan ezt tettem az összes játékommal. A tisztítást követően igyekeztem rendbe rakni a lendkerekes nyugati gépet, így még több réteg lakk is felkerült a karosszériára, ami javarészt eltüntette a hibákat szerencsére.

Természetesen az Anker-PIKO polcon kapott helyet a többi lendkerekes gép között. Remélem előbb-utóbb Ti is láthatjátok és kipróbálhatjátok majd az életben is.

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr748660524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Super aGyuri 2016.12.11. 20:53:06

Egyik kedvenc játékautóm volt! Jelenleg megvan piros, sárga, kék, vajszínű és zöld változatban. Fehér, sárga és piros belsővel ismerem. Barnát még sosem láttam!

ToyaHSW 2016.12.11. 21:25:19

A barnáról írtam, hogy átfestett is lehetett, de gyári színben szerintem a legérdekesebb a piros fehér lökhárítóval és a kék police matricákkal.

Super aGyuri 2019.02.26. 16:25:22

@ToyaHSW: Police matricás kéket pedig én nem láttam még!
Nekem ez az ötféle van meg:
www.kepfeltoltes.eu/images/2019/02/754Audi_100_Avant_LSE_k_.jpg

Super aGyuri 2022.02.11. 20:13:35

@ToyaHSW: Fantasztikus! Köszönöm!!
süti beállítások módosítása